Freddie az első elődöntőben a negyedik előadóként lépett színpadra Pioneer című dalával a 61. Eurovíziós Dalfesztiválon. Mivel a magyar énekes döntőbe jutott, így egy igazi világsztárral is találkozhat.

Freddie a bravúr után a Life.hu.nak, azt nyilatkozta, az a dolga, hogy továbbra is mindent beleadjon.

Forrás: Andres Putting

„A közönségnek úgy tűnik tetszett, amit csináltunk és bízom benne, hogy egy ehhez hasonló teljesítmény már elég ahhoz, hogy nagyon szép helyezést érjünk el a döntőben. Nagyon örülnék, ha sikerülne az élmezőnyben végezni, ami otthon is kivétel nélkül elégedettséget váltana ki az emberekből" – mondta Freddie, aki annak is nagyon örül, hogy a svédek egy igazi világsztárt hívtak meg fellépni. Justin Timberlake a Can't stop the feeling című legújabb dalát adja elő a döntő extra produkciójaként, így a magyar énekes egy színpadon állhat Justinnal.