Bűnösnek találták a feleséggyilkos amerikai színészt, Michael Jace

gyilkosság színész Michael Jace
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Május 31-én másodfokon is bűnösnek találták felesége meggyilkosában Michael Jace színészt, aki a Kemény zsaruk 89 részében játszott, és sok más sorozatban is szerepelt.

A bizonyítékok alapján úgy tudni, a sztár háromszor lőtt rá feleségére, April Jace-re 2014 májusában. A bíróság pénteken dönt a büntetés mértékéről - írta a Variety.

Michael Jace

Ügyvédje a szándékosságot próbálta kizárni, azt bizonygatta, hogy Jace nem tervezte meg tettét. A színész bevallotta, hogy két fiuk jelenlétében rálőtt a nőre, de végig azt vallotta, hogy csak lábon akarta lőni annak apjának revolverével. A vád szerint ez megtervezett gyilkosság volt, Jace dühös volt azért, mert a nő el akart válni.

A színészt a Kemény zsaruk 89 epizódjában láthattuk, de rengeteg sorozatban szerepelt: dolgozott a Mentalista, a Terepen, a Doktor Addison, a Minden lében négy kanál, a Helyszínelők, a Döglött akták, az Amynek ítélve, a Vészhelyzet stábjával is.

Másodfokon is 16 évre ítélték a Costa Concordia kapitányát, Francesco Schettinóthttp://www.life.hu/news/20160531-a-costa-concordia-kapitanyat-francesco-schettinot-masodfokon-is-16-evre-iteltek.htmlMegerősítette a másodfokú bíróság kedden a Costa Concordia üdülőhajó volt kapitányának 16 év egy hónapos börtönbüntetését, amelyet a 2012-es, 32 halálos áldozatot követelő hajótörésben viselt felelőssége miatt szabtak ki rá.NewsOrigoMeghalt Thomas Fekete, a rákkal küzdő 27 éves zenészhttp://www.life.hu/news/20160531-meghalt-thomas-fekete-a-rakkal-kuzdo-huszoneves-gitaros-27-eves-volt.htmlA Surfer Blood egykori gitárosának kezeléséért korábban az egész zenésztársadalom összefogott. A rák agresszív formájával küzdő zenész 27 éves volt.News--Nagyon közel volt hozzánk a herceg: Székelyföldre érkezett a brit trónörököshttp://www.life.hu/news/20160531-karoly-herceg-nagyon-kozel-volt-hozzank-a-herceg-szekelyfoldre-erkezett-a-brit-tronorokos.htmlA székelyföldi Zalánpatakon levő birtokán éjszakázott Károly herceg, a brit trón várományosa - írta kedden a Mediafax hírügynökség. NewsAFPKényszerleszállás hajtott végre Lagosban az Emirates Sao Paulóból Dubajba tartó járatahttp://www.life.hu/news/20160531-kenyszerleszallas-hajtott-vegre-az-emirates-sao-paulobol-dubajba-tarto-jarata.htmlKinyílt a lenyelt kapszula a csempész szervezetében. NewsOrigoHoppá! Fizetős lesz az RTL Klub: Ennyibe fog kerülni havonta!http://www.life.hu/news/20160531-fizetos-lesz-az-rtl-klub-ennyibe-fog-kerulni-havonta-a-nezoknek.htmlJúlius 1-től fizetőssé válik az RTL Klub hagyományos felbontású (SD) adásának vétele is a kábelszolgáltatóknak - közölte kedden az RTL Magyarország marketingkommunikációs osztálya az MTI-vel. NewsFotó: Szabó Balázs/Life.huSzörnyű! Újabb tömeges szexuális zaklatás Németországbanhttp://www.life.hu/news/20160531-szexualis-zaklatas-nemetorszagban-tobb-no-is-feljelentest-tett-egy-fesztival-utan.htmlSzexuális zaklatás miatt 18 feljelentést tettek egy múlt heti németországi szabadtéri fesztivál vendégei. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.