Gúnyt űztek Madeleine McCann-ből? Róla mintázott babával szórakoztatták a közönséget

vér baba gúny előadás Madeleine McCann
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gusztustalan, szenzációhajhász műsor áldozata lett az eltűnt kislány. Madeleine McCann esetéről szinte az egész világ tud, de még mindig nem derült ki, hogy pontosan mi történt. Egy előadó viszont azzal csábítgatta közönségét, hogy az általa adott estén kiderül az igazság.

Nagyon túllőtt a célon a leginkább bárokban fellépő Steven Irvine. Az énekes azzal csábította estéjére a látogatókat, hogy most kiderül, mi is történt valójában Madeleine Mccann eltűnt kislánnyal. Az előadó egy babán mutatta be az esetet, amit sokan ujjongva fogadtak.

Steven Irvine, művésznevén Pro Vanity a színpadon Forrás: Facebook/Pro Vanity

A szemtanúk beszámolója szerint Steven Irvine rúgta és ütötte is a játékot, majd leszúrta egy késsel, és kiitta a baba “vérét”. Egy felháborodott anyuka a személyzetnél próbált panaszt emelni az előadás miatt, de azok nem értették, hogy mi ezzel a probléma. Több látogató sem érti, hogyan lehet ez egyáltalán elfogadható, viszont akadtak olyanok is, akik élvezték az előadást, és gúnyosan kiabálták, hogy: “Gyere haza Maddy!"

Egy detektív szerint Madeleine McCann szülei el akarják hallgatni lányuk halálát

Goncalo Amaral egykori rendőr szerint a 9 évvel ezelőtt eltűnt skót kislány szülei csak fedősztorinak használják Madeleine eltűnését. Kate és Gerry McCann jogi útra terelte a dolgot. Itt olvashatsz erről bővebben!
Elhunyt a híres színésznő, Theresa Saldanahttp://www.life.hu/news/20160608-meghalt-theresa-saldana-szineszno.htmlEgy Los Angeles-i kórházban hunyt el a 61 éves színésznő-producer. Halála okát nem közölték. NewsOrigoKényszerleszállást hajtott végre egy EgyptAir-gép bombafenyegetés miatt http://www.life.hu/news/20160608-kenyszerleszallast-hajtott-vegre-uzbegisztanban-egy-egyptair-gep-bombafenyegetes-miatt.htmlAz utasszállító repülőgépnek Üzbegisztánban kellett leszállnia, mert bombafenyegetés érte. News--Szülők támadták meg a pesterzsébeti tanárnőt: ráncigálták, és ököllel ütöttékhttp://www.life.hu/news/20160608-szulok-tamadtak-meg-a-pesterzsebeti-tanarno.htmlÖköllel arcon vágtak egy tanárnőt az egyik pesterzsébeti általános iskolában tegnap délután. A vita azért pattant ki, mert a szülők azzal vádolták a pedagógust, hogy az megverte a gyereküket.News--Több mint 400 ezer embert izgatnak ezek az összekulcsolt lábakhttp://www.life.hu/news/20160608-tobb-mint-400-ezer-embert-izgatnak-ezek-az-osszekulcsolt-labak-imgur.htmlTeljesen ledöbbentek az emberek, amikor meglátták az összekulcsolt lábú nő képét. Természetesen mindenki utánozni próbálta, több-kevesebb sikerrel. NewsOrigoElkábították, és négyen megerőszakolták a stoppos lánythttp://www.life.hu/news/20160608-negy-ferfi-elkabitotta-majd-megeroszakolta-erden-a-kolumbiai-szarmazasu-stoppos-lanyt.htmlEgynapos városnézésre érkezett Budapestre a kolumbiai származású egyetemista lány, de utazásának tragikus vége lett. News--Meghalt Kevin "Kimbo Slice" Ferguson, a világ egyik legnépszerűbb ketrecharcosahttp://www.life.hu/news/20160608-meghalt-kevin-kimbo-slice-ferguson-a-vilag-egyik-legnepszerubb-ketrecharcosa.htmlA 42 éves utcai harcos dél-floridai otthonában lett rosszul, a mentők kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni. A halál oka egyelőre ismeretlen, de a rendőrség kizárta az idegenkezűséget.News

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.