Egy 250 kilogrammos repesz romboló bomba robbant föl a hortobágyi volt bombázótéren, ez okozta a négy tűzszerész halálát és ötödik társuk súlyos sebesülését. Kiderült, hogy a sérült tűzszerész társa segítségére sietett a robbanás után.

Hősi halottá nyilvánították azt a négy tűzszerészt, aki életét vesztette a hortobágyi volt bombázótéren egy pokolgép hatástalanítása közben. Ötödik társuk súlyosan megsérült, de a robbanás után ő még az egyik bajtársán is próbált segíteni, aki nem vesztette el eszméletét.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Odarohant hozzá, és próbálta szóval tartani. Karjai közé vette a fejét, és folyamatosan beszélt hozzá, bíztatta őt, hogy tartson ki, azonnal ideér a segítség, sőt még viccelődött is, hogy ilyen gyorsan még soha nem értek fel Budapestre, mint most fognak. Sajnos azonban a sérült tűzszerész nem élte túl a robbanást, mire megérkezett a segítség, leállt a szíve.Így ő a bajtársa karjai között hunyt el - írja a Blikk.