Eutanázia egy fiatalkorún: a kisgyermek maga választhatta a halált

Forrás: Thinkstock -
halál kisgyerek Belgium eutanázia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Először hajtottak végre eutanáziát fiatalkorún Belgiumban 2014 óta, amióta ezt a jogszabályok lehetővé teszik - erősítette meg az illetékes bizottság vezetője.

Wim Distelmans professzort a héten értesítették a procedúráról - számolt be a dpa német hírügynökség. A jogszabályok előírják, hogy négy nappal a kegyes halál előtt kell informálni a bizottságot.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

A fiatalkorú páciensről semmit nem hoztak nyilvánosságra azon kívül, hogy gyógyíthatatlan beteg volt. Distelmans emlékeztetett, hogy csak gyógyíthatatlan betegség és elviselhetetlen fizikai szenvedés esetén hajtható végre gyermeken. Ehhez a szülők beleegyezésén kívül a beteg pszichiátriai vizsgálata is szükséges. Belgium volt az első ország, ahol 2014-ben eltörölték az érintett betegek kor alapján történő megkülönböztetését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.