Radics Giginek nincs érettségije

vizsga küzdelem érettségi Radics Gigi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rengeteg elfoglaltsága van Radics Giginek, aki egészen eddig a Sztárban sztár színpadán is szerepelt. Legutóbb azonban kiesett a versenyből, és bár sajnálja, igazából van mivel foglalkoznia: le kellene már érettségiznie, ami saját bevallása szerint kemény küzdelem a számára.

Radics Gigi nagyon sajnálja, hogy kiesett a Sztárban sztárból, hiszen még sok énekes bőrébe szívesen belebújt volna. Ám annyira mégsem bánkódik, hiszen van bőven mivel törődnie. Ahogy arról a Life.hu-nak is beszámolt, mostanában lelki gondokkal küzd, ráadásul még egy komoly megmérettetés előtt is áll: le kellene már érettségiznie.

Radics Gigi manapság Forrás: Facebook / Radics Gigi

A 20 éves énekesnőnek azonban nagyon sok a dolga, hiába szabadult fel ideje, még így is alig tud a tanulással foglalkozni, pedig már nagyon sokat csúszott a vizsgával. Még a Megasztár előtt kezdte a gimnáziumot, de a verseny miatt halasztania kellett, és azóta is speciális tanrendben tanul. Hiába azonban a rengeteg munka, muszáj ráhajtania az érettségire.

"Nyilván fontos, és készülök rá, de ez egy kemény küzdelem számomra. Rengeteget tanulok, vért izzadok az érettségiért,

de nincs mese, a sok elfoglaltságom mellett is meg kell csinálnom. Ez egy alap dolog, azon vagyok, hogy meglegyen. Nem a kitűnőre hajtok, a jegyek egyáltalán nem érdekelnek, csak egy a fontos, hogy a papír a kezemben legyen.

Azért az nem árt, ha az embernek van egy másik szakmája az éneklés mellett.

Nyilván pozitív vagyok, és úgy gondolom és érzem, hogy ez még egy jó pár évig lesz a fő foglalkozásom. De ha esetleg úgy döntenék, hogy azzal szeretnék foglalkozni, amit majd tanulok, akkor ahhoz egy komolyabb képzés kell, például egy egyetem. Az meg sajnos nem megy érettségi nélkül" – mondta a Blikknek Gigi, aki arról is mesélt korábban, hogy milyen feleségnek képzeli magát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.