Kamion hajtott Berlin egyik legnépszerűbb karácsonyi vásárának tömegébe. Összesen 12 halálos áldozatot követelt a merénylet és 48-an sérültek meg, többen súlyosan. Egy magyar lány is kórházba került, és elárulta, milyen állapotok uralkodtak a vásáron a támadás után.

Egészen biztos, hogy terrortámadás történt Berlinben, az Iszlám Állam magára vállalta a merényletet. A támadás 12 halálos áldozatot követelt - egyes sajtóértesülések szerint 3 magyar is elhunyt -, 48 ember pedig megsérült, többen súlyosan. A sebesültek között van egy magyar nő is. Guba Ágnes csupán méterekre volt attól a helytől, ahol a kamion letarolta a faházakat és az embereket.

Megszólalt a berlini merénylet magyar túlélőjeForrás: AFP/Odd Andersen

"A tömegben nem láttam, pontosan mi történt, csak a pánikszerűen szaladó emberek árasztották el a vásárt. Van, aki azt kiabálta, hogy tűz van, mások bombát üvöltöttek. Mindenhol szétdőlt faházakat láttam és sérülteket, akik a földön fekve jajgattak. A könnyebb sérülteket egy épen maradt faházba vitték, a súlyosakat egyből kórházba, engem is odavittek. Kiderült, az ijedtségtől nagyon felszökött a vérnyomásom. Infúziót kötöttek be nekem, majd szirénázva siettek velem a kórházba" - mondta a túlélő a Blikknek, de nem ő volt az egyetlen kint élő magyar, aki megszólalt. "Rendkívül váratlanul ért, de erre senki sem tud igazán felkészülni. Körülbelül 25 percre lakom a helyszíntől, többször voltam már a vásárban is. Minden itt élő magyart rendkívül megrázott a hír. Ezek után lehetetlen megőrizni a nyugalmat, nem túlzás, hogy a házból sem mernek kilépni az emberek" - mondta a lapnak egy másik magyar. Egy másik kint élő pedig arról számolt be, milyen hangulat uralkodik most a városban. "A hírműsorok nem adják át azt a döbbenetet, ürességet, amely most Berlin utcáit bejárja. A barátnőm egy másik karácsonyi vásárban dolgozik, én pedig ápoló vagyok, szerencsére mindketten otthon voltunk" - árulta el Zsolt.