Kalandos úton jutott végül az X-Faktor élő műsorába Mata Ricsi, aki egészen a fináléig menetelt. Elmondása szerint végig tudta, hogy nem ő lesz a befutó, de ettől még nem adta fel. Meg akarta mutatni ugyanis, hogy mire képes.

Szerencsésnek mondhatja magát Mata Ricsi, hiszen a botrányos Petics Kristóf helyett kerülhetett ő a műsorba. Ahhoz képest, hogy nem akarták beválogatni, nagyon jól szerepelt, hiszen Ricsi egészen a fináléig jutott. Elmondása szerint azt azonban tudta, hogy nem nyerheti meg a versenyt, de ettől még mindent beleadott.

Mata Ricsi nem adta fel, pedig tudta, hogy nem fog nyerniForrás: RTL Klub

"Attól még, hogy ezt előre láttam, nem adtam fel. Úgy álltam ki a színpadra, hogy megmutatom, mire vagyok képes, csak sajnos végig az járt a fejemben, hogy úgysem nyerhetek" - mondta Ricsi a hot! Magazinnak, aki a családját szerette volna támogatni a nyereményéből. Reméli, hogy később, ha sikerül befutnia énekesként, ezt még megteheti. Ricsi édesanyja viszont nem a pénzt sajnálja, hanem azt, hogy rengeteg időt kellett fiuk nélkül tölteniük. "Tudom, hogy elsősorban miattunk csinálta az egészet, hogy jobb életet biztosíthasson számunkra. Ő egy jó gyerek, pedig nekünk nem is a fődíj volt a fontos. Büszkék vagyunk rá, hogy idáig eljutott" - mondta Ricsi anyukája.