Nemzetközi elfogatóparancs van érvényben Henn Zoltán rádiós műsorvezető ellen. A férfi Írországban kezdett új életet, onnan üzent a magyar rendőröknek. 

A 43 éves rádiós műsorvezető elmondta, nem érzi úgy, hogy tartania kellene bármitől is. Állítása szerint nem bujkál, és eddig sem bujkált. Több ügy miatt is körözik őt Magyarországon, ám az ír bíróság nem adja ki Zoltánt, mert úgy vélik, nem biztosított, hogy a szembesítések végeztével visszaengedik Írországba. 

Elméletileg a férfinak 4 millió forint és egy laptop eltűnéséért kell felelnie a magyar bíróság előtt.

Nem kíván hazatérni a magyar műsorvezető
Képünk illusztráció
Forrás: Dreamstime

"Nem tudtak a magyarok semmilyen bizonyítékot bemutatni. Több fura ügy volt. Egy ismeretlen feljelentő azzal sétált be a rendőrségre, hogy négymillió forint kölcsönt adott nekem üzleti célra, de nem emlékszik, mikor és hol... Egy másik feljelentő állítólag egy laptopot adott nekem még Magyarországon, hogy javítsam meg, és nem adtam vissza. Pedig akkor már egy hónapja itt éltem, még szerencse, hogy az ír főbérlőm eskü alatt mellettem vallott" – mesélte a műsorvezető a Borsnak

Zoltán szerint a magyar hatóságok pontosan tudják, hol találják meg őt, hiszen bejelentette az új lakhelyét, illetve a pontos címét is 2011 márciusában. 

"Nem mentem haza tisztázni magam. Miért tenném, ha ilyen vádak alapján máris elfogatóparancsot adnak ki ellenem? Próbálkoztunk azzal, hogy Írországban vallomást teszek, és azt elküldjük a magyaroknak, de nem kértek belőle. Nem megyek haza" – jelentette ki a férfi