Bizarr: démon végezhetett az ördögűző pappal

Forrás: Youtube -
démon kislány ördögűzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Malachi Martin rejtélyes körülmények között veszítette életét.

Az íróként és katolikus papként tevékenykedő férfi az Ördögűző című filmnek köszönheti a hírnevét, hiszen az 1973-as horrorfilmet Malachi Martin élettörténete inspirálta.

Malachi Martinnal démoni jelenlét végzett? Forrás: Youtube

A Netflix legújabb dokumentumfilmje szerint, az ördögűzéssel foglalkozó atya egykori sofőrje bizarr történetről számolt be 1999-ből. Az eset során, az akkor 78 éves papot egy 4 éves connecticuti kislányhoz hívták, akit egy démon szállt meg. Mikor a gyerek megpillantotta a gyógyítót, érdekes mondatott intézett hozzá:

„Szóval, te vagy Malachi Martin, és azt gondolod, hogy segíthetsz rajta" - mintha a sötét szellem beszélt volna a kislányon keresztül - írta meg a NewYorkDailyNews.

Ezután valamilyen hatalmas, láthatatlan erővel lökte el magától az idős embert, melynek következtében komoly fejsérülést szenvedett, és vélhetőleg ez okozta később a halálát is. Az ördögűző sofőrje, Robert Marrow azt vallotta, hogy ez volt a legrémisztőbb dolog, amit valaha látott.

Nem minden paranormális tevékenységtől kell ám félni. Nem rég egy halott gyermek szelleme próbált barátkozni egy nővel, de olyan is történt, hogy a gyermek nem akart senkivel kapcsolatba lépni, mégis mindenki tudott a jelenlétéről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.