Valószínűleg már a jövő héten jelentősebb összegű kárelőleget fizet a veronai buszbaleset károsultjainak a Groupama Biztosító. A károsultak több mint felével felvette a kapcsolatot a társaság, akikkel az első adategyeztetés és kárigényfelmérés is megkezdődött - mondta a biztosító szolgáltatási ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

A Groupama korábban jelezte, hogy a társaság kezeli a veronai balesetben érintett autóbusz gépjármű-biztosítási szerződéseit.

Máhig Attila emlékeztetett, a káreseménnyel kapcsolatban felmerült valamennyi kárt köteles megtéríteni a biztosító. Az ügyvezető igazgató példaként említette, hogy a biztosítás fedezi a kiutazási költségeket, a kórházi kezelés, a gyógyszerek, az esetleges utógondozás költségeit is, maradandó károsodás esetén pedig a felmerült többletköltséget, de a veronai baleset károsultjai kérhetik a bent égett vagyontárgyaik értékének megtérítését is. A személyi sérüléses kárigények elbírálásához szükség van az orvosi jelentésekre, gyógyszerszámlára, a kárösszeget igazoló dokumentumokra, azonban például vagyoni kár, vagy utazási költségek esetén a biztosító el is tekinthet azok igazolásától.

Mécsesek a veronai buszbaleset áldozatainak emlékére a Szinyei Merse Pál Gimnázium előttFotó: Csanádi Márton - Origo


Az ügyvezető igazgató elmondta, a kapcsolatfelvételhez a biztosítótársaság kérte a Szinyei Merse Pál Gimnázium segítségét is. Ahol lehetőség van, előleget szeretne fizetni a társaság a károsultaknak.
A kárbejelentések elbírálása egyszerűbb esetekben néhány héten belül megtörténhet, súlyos sérülteknél viszont évekig is eltarthat, mivel a kártérítési összeg függ a károsultak később kialakuló végleges egészségi állapotától. A kárösszeg mértéke összességében több száz millió forintig terjedhet, főleg, ha lesz olyan érintett, akinek esetleg élete végéig járadékot kell folyósítani - hangsúlyozta Máhig Attila.

Elmondta azt is, hogy a kárigényeket a kgfb mellett a károsultak utasbiztosítása fedezi, amely adott sérülés esetén fix összeget fizet és szintén megtérítheti a felmerült költségeket. Amennyiben egy megsemmisült poggyász értéke magasabb, mint amire fedezetet nyújt az utasbiztosítás, a kgfb pótolja a fennmaradó részt, és az érintett biztosító társaságok elszámolnak egymással - fejtette ki az ügyvezető igazgató. Ugyanez érvényes az igénybevett szolgáltatások és a térítendő költségek esetén is. A sérelemdíjra viszont nem terjed ki az utasbiztosítás, azt a kgfb terhére kérhetik a károsultak - mondta.

Az autóbusz casco biztosítása is a Groupamanál volt, így a Pizolit Személyszállító Kft.-nek is térít majd a társaság, amennyiben lezárul a jármű állapotával, a baleset körülményeivel kapcsolatos nyomozás - közölte a biztosító.

A múlt héten, péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.