Villantás a nyílt utcán: Verekedés közben mutatta meg melleit a nő

mell Cheltenham verekedés Belváros
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meglepő dolognak lehettek szemtanúi szombat este Cheltenham belvárosában a járókelők: két nő veszekedett, az egyikük pedig nekivetkőzött a harcnak: még a melltartóját is levette.

Kevésszer látni cicaharcot a nyílt utcán, pedig szombaton este ennek lehettek szemtanúi a Cheltenham belvárosában sétálók. Nők általában ritkábban verekednek össze, mint a férfiak, így ez már önmagában is látványosságnak számított volna, de még ennél is meghökkentőbb volt az, ahogy az egyik "hölgy" felkészült a közelgő összecsapásra.

Két nő verekedett össze Cheltenham belvárosában (képünk illusztráció) Forrás: Thinkstock

Az illető ugyanis levetette a ruháit, mielőtt verekedésre került volna sor: még a melltartójától is megszabadult a nyílt utcán. Természetesen riasztották a rendőrséget a két nőhöz, mint kiderült ráadásul egymás legjobb barátnői voltak. Egy a rendőrség munkáját segítő önkéntes egyesület vonult ki a helyszínre, akik meg voltak döbbenve a látványtól. Az ugyanis hétköznapi esetnek számít, mikor férfiakat választanak szét, de az, hogy két nőt kellett lenyugtatniuk, teljesen megdöbbentette őket. "Reméljük, legközelebb tisztességesebb módon rendezik le a problémáikat" - idézi az egyik önkéntes szavát a Mirror.

1,3 millió forintnyi kokain volt a férfi végbelében http://www.life.hu/news/20170213-kokaint-rejtegett-a-vegbeleben-egy-ferfi.htmlNem kevesebb, mint 118 adag kábítószert találtak egy férfi végbelébe rejtve. A férfit már el is ítélték, de a társa még szabadlábon kóricál. News--Veronai buszbaleset: nyilatkozott az egyik áldozat, a futsalos Botond édesapja! http://www.life.hu/news/20170213-nyilatkozott-az-egyik-aldozat-a-futsalos-botond-edesapja.htmlA veronai buszbaleset áldozatainak emlékére és a családok megsegítésére öregfiúk-focitornát rendeztek vasárnap. A kezdőrúgást az egyik áldozat, Botond édesapja végezte el, aki megtiszteltetésnek érzi, hogy felkérték. News--Borzalmas videó: felgyújtotta magát egy férfi, mert barátnője nem akart a felesége lenni (18+)http://www.life.hu/news/20170212-borzalmas-video-felgyujtotta-magat-egy-ferfi-mert-baratnoje-nem-akart-a-felesege-lenni.htmlBánatában fegyújtotta magát az az iráni férfi, akihez nem akart hozzámenni a barátnője. News--Milliókat kap Maurizio Gucci örökségéből a gyilkosa, aki az exfeleségehttp://www.life.hu/news/20170212-milliokat-kap-maurizio-gucci-oroksegebol-ex-felesege-a-gyilkosa.htmlÉvi egymillió eurós járadék illeti meg meggyilkolt férje, Maurizio Gucci örökségéből Patrizia Reggianit egy milánói fellebbviteli bíróság állásfoglalása szerint. Az asszony bérgyilkossal ölette meg hűtlenné vált hitvesét, azóta csak fekete özvegy néven emlegetik. NewsOrigoEgy amerikai család két gyermeke életét vesztette a lakókocsitűzbenhttp://www.life.hu/news/20170211-egy-amerikai-csalad-ket-gyermeke-eletet-vesztette-a-lakokocsituzben-ott-eltek.htmlMindkét gyermekét tűzesetben veszítette el egy amerikai család. Nem először ütött ki tűz lakókocsijukban, ám másodjára végzetesnek bizonyult. NewsThinkstockVeronai buszbaleset: Budapestre jött a tornatanárának gyűjtő férfihttp://www.life.hu/news/20170211-budapestre-jott-a-veronai-buszbaleset-hos-tornatanaranak-gyujto-angol-ferfi.htmlEgy angol férfi gyűjtést szervezett a veronai buszbaleset hő tornatanárának. A férfi több diákot kimentett a lángoló buszból, de saját gyermekeit már nem tudta megmenteni, ő maga pedig súlyos égési sérüléseket szenvedett. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.