Egy amerikai család két gyermeke életét vesztette a lakókocsitűzben

Forrás: Thinkstock -
tűz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindkét gyermekét tűzesetben veszítette el egy amerikai család. Nem először ütött ki tűz lakókocsijukban, ám másodjára végzetesnek bizonyult. 

A georgiai család egy évvel ezelőtt megúszott egy tűzesetet, amely a lakókocsiparkjukban ütött ki. Otthonuk porig éget, de senki nem sérült meg. Az eset azonban megismétlődött és tragédiával végződött. A család három gyerekéből a négyéves Tallie Ann Carter és a hároméves Blayden Wade Reeves a helyszínen életét vesztette a tűzben, míg a legkisebb gyerek és az édesanya súlyos sérülésekkel került kórházba szerdán - írja az ABC nyomán a Bors.

A georgiai család egy évvel ezelőtt megúszott egy tűzesetet, amely a lakókocsiparkjukban ütött ki (képünk illusztráció) Forrás: Thinkstock

A nyomozás során kiderült, hogy egy fazék vizet forraltak, és az gyulladt ki, hogy miként, még nem tudni.

"Életem legborzasztóbb párbeszédére lettem figyelmes, a két szülő az égő lakókocsi előtt sikították, hogy a gyermekeik még bent vannak a lángoló épületben" – emlékezett vissza egy szemtanú.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.