Lassan két évvel ezelőtt történt az eset, melynek következtében ártatlanul veszítette el az állását Borisné Erzsébet, matematika és technika szakos tanár. 

"Ügyeletes voltam. Észrevettem, hogy a nyolcadikosok egy ugrókötéllel csapkodják egymást. Odamentem, elkértem tőlük, még mielőtt valakinek a szemét kicsapja a kötél. Nem adták, itt a piros, hol a piros játékot játszottak velem. Ahogy ott álltam közöttük, egy reflexszerű mozdulatot tettem a kezemmel hátrafelé, és közben véletlenül hozzáértem a mögöttem álló diákhoz" - mesélte a Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskolában történt esetet a tanárnő.

Ártatlanul bocsátották el a csongrádi tanárnőt (képünk illusztráció)Forrás: Thinkstock

Erzsébetnek ezt követően órája következett, ám mire végzett a munkájával, megdöbbentő fejlemények fogadták. Az iskolaigazgató azonnali döntés elé állította a kollégáját: vagy közös megegyezéssel távozik, vagy az iskola feljelenti bántalmazásért, és azonnali hatállyal felmentik a munkavégzés alól.

A hamisan árulkodó kisfiú családja sem akart eljárást indítani a tanárnő ellen, de az igazgató mégis megtette a feljelentést, és 2015 júniusában elbocsátotta a tanárnőt. Erzsébetért rendőrök mentek az otthonába. A büntetőügy elfogultság miatt először a szentesi bíróságra, majd Hódmezővásárhelyre került, ott zajlottak a hosszas tárgyalások.

Végül az ügyész is a vádlott felmentését kérte, ugyanis semmilyen olyan jelet nem találtak, amely azt igazolná, hogy Erzsébet agresszíven viselkedett volna valaha is. Ennek nyomán jogtalan volt az elbocsátás is, ezért anyagi kártérítést ítéltek meg - írta meg a Délmagyar.