Döbbenetesen alacsony nyugdíjáról beszélt Demjén Rózsi

Forrás: Polyák Attila/Origo -
Demjén Ferenc Demjén Rózsi nyugdíj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 70 éves énekes elárulta, milyen összeget kap minden hónapban a nyugdíjbiztosítótól.

Hihetetlen, de a 131 ezer forintos magyarországi férfiátlagnyugdíj felét sem éri el a Kossuth-díjas Demjén Ferenc juttatásának összege. "Havonta 48 500 forint nyugdíjat kapok" – nyilatkozta az énekes-dalszerző, aki pontosan 20 ezer forinttal kap többet az öregségi minimumnál. "Hát, mit mondjak? Nagyon beosztom."

Demjén Rózsi Forrás: Polyák Attila/Origo

"Én ma is dolgozom, anyagi háttérrel is rendelkezem, de mindig, amikor az utalást a számlámon meglátom, azokra a korombeliekre gondolok, akik hasonlóan jártak, és most szociális juttatásokra szorulnak, hogy ebből a pénzből valahogy, nagyon szegényesen megéljenek" – magyarázta Demjén. "Nagyon bánt, hogy azok, akik egykor az életüket tették fel arra, hogy másoknak a muzsikálással örömet szerezzenek, ma nyomorognak" – fűzte hozzá a zenész.

"Az államszocializmus korszakában központilag szabályozták a fellépti díjakat, és tisztán emlékszem, hogy az ORI minden fellépésem után levonta a nyugdíjjárulékot" – fejtette ki Demjén az Országos Rendező Irodát említve, amely az előző rendszerben a zenészek felügyeleti szerve volt. Csak rajtuk keresztül lehetett működési, azaz ORI-engedélyhez jutni, és a gázsit is ők fizették. Elvileg ebből levonták a nyugdíjjárulékot, gyakorlatilag azonban ezek a nyilvántartások a rendszerváltozás idején tisztázatlan körülmények között eltűntek – írja a Blikk.

"Meggyőződésem, hogy ezek a kimutatások nem véletlenül tűntek el. Az egykori illetékesek egész egyszerűen nem fizették be a levont járulékokat, magyarul lenyúlták a zenésznyugdíjakat. Nem értem, miért nem lehet bevezetni egy biztos támasztékot azoknak, akik így jártak. Nekem még vannak koncertjeim, és hálás is vagyok ezért. De mi van azokkal, akik röhejes összegekért vendéglátóznak? Egy vendéglátós zenekar manapság olyan alacsony gázsit kap egy szombat estéért – legyen az esküvő vagy más alkalom –, hogy nekem nem lenne pofám annyit fizetni."

Demjén Ferenc és a Bergendy zenekar – több mint negyven év a színpadon Forrás: MTI/Benkő Imre

"Artistának kellett volna maradnom, mert csak a cirkuszvállalat kimutatásai nem tűntek el" – mondta a lap öt évvel ezelőtti riportjában Somló Tamás, akinek akkor 45 ezer forintos összeget ajánlott a nyugdíjbiztosító. Úgy tudni, a jogászvégzettséggel is rendelkező zenész kiderítette, a hatóság archívumában léteznek ORI-nyilvántartások, de a munkaadói oldal személyre szóló kimutatásai nélkül képtelenség megindítani a felülbírálatokat.

Sok ismert zenész kap ma is döbbenetesen alacsony nyugdíjat: Kóbor János vagy Nagy Feró járandósága a 40 ezer forintot sem éri el, de talán Som Lajos van a legkiszolgáltatottabb helyzetben, aki egészségi állapotának megromlása miatt alig lépett színpadra az elmúlt tíz évben.

Ezt vette első fizetéséből Gáspár Evelinhttp://www.life.hu/sztarok/20170312-ezt-vette-elso-fizetesebol-gaspar-evelin-gyozike-lanya.htmlNehezen talált munkát magának Gáspár Evelin. A lány nemrég azt nyilatkozta, hogy ismertsége és roma származása miatt nem szívesen alkalmazzák. TV + SztárokOrigoValóVilág: ennyi pénzt adott a 36 millióból Viviennek és Ginának Somahttp://www.life.hu/sztarok/20170312-valovilag-ennyi-penzt-adott-a-36-milliobol-viviennek-es-ginanak-soma.htmlSoma, a ValóVilág 2016-os győztese megígérte finalista társainak, Ginának és Viviennek, ha megkapja a nyereményét, fél-fél millió forintot ad nekik is. Be is tartotta a szavát. TV + Sztárok--Így tölti a vasárnapját Sarka Katahttp://www.life.hu/sztarok/20170312-igy-tolti-a-vasarnapjat-sarka-kata-a-gyerekekkel.htmlSarka Kata nem győzi eleget hangsúlyozni, hogy számára a gyerekei a legfontosabbak. Úgy tűnik, mindent meg is tesz azért, hogy Noncsi és Dávidka ne unatkozzanak. TV + SztárokOrigoKapcsolatukról mesélt Dobó Kata és Zsidró Tamáshttp://www.life.hu/sztarok/20170312-kapcsolatukrol-meselt-dobo-kata-zsidro-tamas.htmlDobó Kata és Zsidró Tamás azt állítják, tökéletesen kiegészítik egymást. TV + Sztárok--Kamaszfiúból nővé vált Szecsődi Kari - Így fest mosthttp://www.life.hu/sztarok/20170312-kamaszfiubol-nove-valt-szecsodi-kari.htmlA Megasztárban kamaszfiúként megismert Szecsődi Kari a napokban ünnepelte 25. születésnapját – nőként. TV + SztárokOrigoBorbás Marcsi sokat küzdött azért, hogy gyereke születhessenhttp://www.life.hu/sztarok/20170312-borbas-marcsi-sokat-kuzdott-azert-hogy-gyereke-szulethessen-de-nem-sikerult.htmlTöbben azzal "vádolták" Borbás Marcsi, hogy a karrierje miatt nem született gyereke. A Gasztroangyal műsorvezetője tiszta vizet öntött a pohárba. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.