Az utazási irodát vezető férfiról senki nem gondolta volna, hogy ilyen horrorisztikus körülmények között él. 

N.Tibor 4 évig élt édesanyja holttestével egy lakásban Horvátországban. A neve alapján magyar származásúnak titulált 60 éves ember történetét a komplett horvát sajtó megírta, hiszen az eset érthetően felborzolta a kedélyeket. 

Tibort azzal vádolják, hogy a súlyos beteg édesanyját nem ápolta, nem biztosított számára élelmet, sőt még a mellékhelységbe sem vitte ki az asszonyt, aki köztudottan mozgásképtelen állapotban volt. A számítások szerint a nő 2012-ben vesztette életét a zágrábi lakásban, majd a fia egy pokróccal letakarta a holttestet, és továbbra is együtt élt vele. 

4 évig élt halott édesanyjával a férfi - képünk illusztrációForrás: Thinkstock

A férfi titka jó darabig nem tudódott ki. Később viszonyba kezdett egy nővel, ak többször is járt Tibor lakásán, és érezte a förtelmes bűzt a másik szobából. Mikor rákérdezett ennek okára, a férfi azt felelte, hogy sok kacat van abban a helységben, és azok lehetnek már kicsit büdösek. Az édesanyja letakart holttestét is megmutatta, de azt mondta a szerelmének, hogy az idős asszony csak alszik. 

Tavaly év végén házkutatást tartottak a rendőrök és kérdőre vonták Tibort, aki azt felelte, hogy sokáig halogatta édesanyja halálának a bejelentését, ám bemutatott egy 2012-es halotti anyakönyvi kivonatot, amiről kiderült, hogy hamis, azt a korábban elhunyt apja iratáról hamisította.

Közeli hozzátartozó gondozásának elmulasztásáért, kegyeletsértésért és okirathamisításért ítélték szabadságvesztésre. Ám amikor a rabtársai megtudták mit követett el, nem bántak vele kesztyűs kézzel. Egy 28 éves rab a börtön vécéjében megerőszakolta - írta meg az Index.hr 

Szívfacsaró! Kisbabájuk holttestével éltek együtt a szülők
Szakács Attila és kedvese, Charlotte kislánya súlyos kromoszóma-rendellenességgel jött a világra. A kicsi tüdeje és idegrendszere nem fejlődött ki teljesen, így a baba 4 nap után életét vesztette a kórházban. Olvass tovább itt...