Kemény Dénes interjú

Fotó: Mudra László/Origo -
interjú Kemény Dénes előadás coach corleonis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kemény Dénes 15 éven keresztül vezette a magyar vízilabda-válogatottat. Ez idő alatt rengeteg tapasztalatot szerzett motivációs és személyiségfejlesző techikák terén, mely tapasztalatait szívesen osztja meg a nagyközönséggel is. Erről kérdeztük... 

Honnan jött az ötlet, hogy motivációs tréningeket tartson?

1998-ban egy tréningeket tartó cég szervezett egy kétnapos, nyolc előadásos rendezvényt, aminek nyolcvan magyar és külföldi hallgatója volt különböző nagyvállalatoktól, főként HR cégektől. Amikor megkérdeztek egy sportújságírót, hogy az adott témákra kiket jelölne előadónak, ő rám gondolt, így felkértek a feladatra. A rendezvényt követően a hallgatókkal kitöltettek egy hasznossági indexet, amiben engem senki nem marasztalt el, így innentől kezdve folyamatosan hívtak előadásokat tartani. Fontos megjegyeznem, hogy nyilván semmilyen szektornak nem tudok vezetési tanácsokat adni. Amit én tudok, az az, hogy a saját tapasztalataimat, amiket a válogatott irányítása során összegyűjtöttem a mindennapokban, 16 év alatt, azokról tudok beszámolni. És hogy ezeknek a cégeknek az alkalmazottai ezekből a tapasztalatokból mit találnak hasznosnak, azt nekik kell megállapítani.

Kemény Dénes: ,,Amit én tudok, az az, hogy a saját tapasztalataimat, amiket a válogatott irányítása során összegyűjtöttem a mindennapokban, 16 év alatt, azokról tudok beszámolni" Fotó: Mudra László/Origo

Nem szenvedek magabiztosság hiányában, de annyira azért nem vagyok magabiztos, hogy egy banknak, egy gyógyszer- vagy autóipari cégnek én mondjam meg a tutit.

Azt tudom elmondani, hogy a múltban milyen döntéseket hoztam meg, azok milyen hatással lettek a későbbi életemre, munkámra. Ha ez számukra hasznos és összevág a saját tapasztalataikkal, akkor örülök neki, hogy nem hiába mentem oda.

Az ön nevével fut egy motivációs akadémia is...

Ugyan az én nevemmel van fémjelezve, de nem az enyém. Egy coach-tréning és egy sales-es cég közös vállalkozása, én pedig a nevemet adtam hozzá. Ezeken a kétnapos kurzusokon részt veszek, előadásokat tartok, de nem hosszabban, mint alkalmanként 2-3 óra és általában a tapasztalataimat osztom meg a közönséggel. A hallgatóink többsége cégvezető, vannak köztük fiatal pályakezdők és tapasztaltabb szakemberek is.

,,Nem szenvedek magabiztosság hiányában, de annyira azért nem vagyok magabiztos, hogy egy banknak, egy gyógyszer- vagy autóipari cégnek én mondjam meg a tutit" Fotó: Mudra László/Origo

Hamarosan itt a vizes vb. Vízilabdában újra a világ tetejére állunk?

Nem mi vagyunk a legesélyesebbek, de Budapesten a közönség nagy erőt adhat, ezért is fontos megjegyeznem, hogy az esély nem egyenlő a végeredménnyel. Nagyon bízom a válogatottban. Látom, hogy az edzők tökéletesen megtervezték a felkészülést, viszont van még egy nagyon lényeges dolog: Budapest az elkövetkezendő 20-30 évben nem fog tudni ismét vizes vb-t rendezni, így az a 26 játékos, akik bekerültek a keretbe, pontosan tudják, milyen szerencsések, amiért itthon játszhatnak.

Itt találkozhatsz vele

Ha személyesen is szeretnél találkozni Hosszú Katinkával és Shane Tusuppal, akkor 2017. április 01-én látogass el a Wake-Up! Day-re a Papp László Budapest Sportarénába, 2017. legnagyobb motivációs rendezvényére, ahol Hosszú Katinka és Shane Tusup mellett olyan világhírű trénerek lép színpadra, mint „A Titok" című film sztárja, Lisa Nichols, Jeffrey Allen, illetve számos hazai példakép, így dr. Kemény Dénes, és mások. A világszinten egyedülálló, rendkívül tartalmas program délelőtt 10 órától este 7 óráig nyújt prémium minőségű kikapcsolódást, tanulási és fejlődési lehetőséget, akár életre szóló útravalót a résztvevőknek.
A rendezvényre jegyet ITT rendelhetsz!
Interjú Shane Tusuppalhttp://www.life.hu/sztarok/20170321-interju-hosszu-katinka-ferjevel-es-edzojevel-shane-tusuppal.htmlA háromszoros olimpiai, ötszörös világ- és tizenháromszoros Európa-bajnok magyar úszónő, Hosszú Katinka férje a motivációról, a kitartásról, a kudarc felemelő erejéről mesélt. Shane Tusup Katinkának nemcsak házastársa, de edzője, mentora, üzlettársa és barátja is egyben. Ebbe a különleges kapcsolatba nyerhetünk most betekintést. TV + Sztárok--Molnár Anikó rettegett, hogy mentő viszi el http://www.life.hu/sztarok/20170216-molnar-aniko-parakaraoke-musorban.htmlAz egykori Nagy Ő, Molnár Anikó is feltűnik hamarosan a tévé képernyőjén: a Sikítófrász című műsorban már a forgatás előtt arra kérte a stábot, hogy készüljön fel, mert őt biztosan mentő fogja elvinni. Ráadásul a pánikbetegségével is meg kellett küzdenie az ijesztő feladatok során... TV + SztárokHoppá! Hosszú Katinka szakmát váltott?http://www.life.hu/sztarok/20160706-hosszu-katinka-frizurat-csinalt-a-rioi-olimpia-kabalajanak-keszul-az-otkarikas-jatekokra.htmlHosszú Katinka kipróbálta magát fodrászként. Szó sincs róla, hogy az IronLady feladná sportkarrierjét, csupán a móka kedvéért készített frizurát egyik kabalájának. TV + Sztárok--Szomorú! Mégsem áll össze a Spice Girlshttp://www.life.hu/sztarok/20160705-victoria-beckham-es-mel-c-miatt-nem-all-ossze-ujra-az-egykori-lanyband-a-spice-girls.htmlHiába örültünk annyira tavaly, úgy tűnik, mégsem lesz semmi a Spice Girls visszatéréséből. TV + Sztárok--A Coldplay-jel lépett fel Harry herceghttp://www.life.hu/sztarok/20160705-harry-herceg-jotekonysagi-fellepest-szervezett-a-coldplay-jel.htmlÓriási bulit tartott Harry herceg. A brit trónörökös ezúttal nem valamilyen botrányos összejövetellel, hanem jótékonysági rendezvénnyel került a címlapokra. TV + Sztárok--Michael Madsen a szomszédba jött szurkolnihttp://www.life.hu/sztarok/20160704-michael-madsen-a-szomszedban-a-red-bull-ringen-szurkolt-a-forma-1-pilotainak.htmlIgazán szerencsések lehettek azok a film- és Forma1-rajongók, akik hétvégén kiruccantak a Red Bull Ringre, ugyanis az osztrák Forma1-es nagydíjat a helyszínen nézte végig Michael Madsen. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.