Bódi Sylvi egy interjúban mesélte el, hogy mire készüljünk a nemsokára induló valóságshow-ban. 

Ahogy azt a Life.hu korábban megírta, Sylvi ma már egy szponzorált free surfer. Ez azt jelenti, hogy nem jár versenyekre, viszont sok promócióban vesz részt, és folyamatosan szerepel a legnagyobb szörfös magazinokban. 

Viszont azt is tudjuk, hogy hamarosan útjára indul az Exek az édenben című tévéműsor, aminek a szexi modell a házigazdája. Többek között azért is vállalta el a műsort, mert Balin egyébként is sok időt tölt a munkája miatt, és nagyon a szívéhez nőtt.

T h i s i s l i v i n g .

Sylvi Bódi (@sylvibodi) által megosztott bejegyzés,

A napokban bemutattok azokat a fiúkat és lányokat, akik a valóságshow szereplői lesznek, most pedig azt is megtudtuk, hogy Sylvi szerint mire számíthatunk: 

"A játékosok sosem tudták, hogy mi fog történni, ki vagy kik érkeznek exként hozzájuk. A kiszavazó ceremóniák is igen változatosak, valami csavar mindig volt bennük. Bárhogy próbáltak taktikázni a szereplők, a végén mégis teljesen máshogyan alakultak az események. A nézők számára is sok váratlan fordulat lesz" – mesélte Sylvi, de az is kiderült, hogy nehezítő körülmények is akadtak.

"Az első forgatási napon földrengés volt. Azelőtt soha nem volt még ilyenben részem. Úgy mozogtak a bútorok a szobában, mintha táncolnának. Aztán az egyik forgatási szünetben egy pimasz majom ellopta a fejemre feltolt napszemüvegem. Két banánért cserébe, csak nagy duzzogva volt hajlandó visszaadni" – írta meg az Origo.