Már mindenki nagyon aggódott Matthew Bryce-ért. Senki sem tudta, hogy életben van-e még. 

Szent Catherines területén veszett nyoma Matthew-nak vasárnap reggel 9 óra körül. 32 órán át nem tudtak róla semmit, és már attól féltek a szerettei, hogy esetleg életét vesztette a nyílt vízen. De a 22 éves férfi hihetetlen körülmények között megmenekült. 

Matthew BryceForrás: Scotland Police Hnadout

A partiőrség fáradhatatlanul kutatott a fiú után, aki csodával határos módon életben maradt a tenger sodrásában. Végül hétfőn este helikopteresek pillantották meg a Matthew-t, aki még mindig a deszkájába kapaszkodva sodródott. 

"Az volt a szerencse, hogy a fiú megfelelő védőruhát viselt, így a neoprén öltözék melegen tartotta a testét. Különben már biztosan kihült volna. Így is hipotermiás lett, de szerencsére még kezelhető" - írta meg a Mirror.

Eltűnt gyerekek, akik csodával határos módon előkerültek
Korábban már többször is foglalkoztunk eltűnt gyerekek eseteivel. Egy interjúban Brandl Csilla alezredes asszonnyal beszélgettünk arról, miként kezelik idehaza az eltűnéseket, egy másik cikkben pedig öt olyan felkavaró gyermekeltűnési ügyet mutattunk be, amit a mai napig nem tudtak megoldani. Most viszont jöjjön néhány reménysugárt jelentő eset: ha hosszú évekbe tellett is, az alábbi eltűnt gyerekek végül szerencsésen hazakerültek. Olvass tovább itt...