Széles Sándor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, meghalt Széles Sándor, Gyurta Dániel korábbi edzője. Mint ismeretes, Széles április eleje óta kómában feküdt, halálhíréről pedig Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség korábbi elnöke tájékoztatta az MTI-t. Most az édesanyja is megszólalt.

"Délelőtt bent voltam a kórházban a fiamnál. Az orvosok azt mondták, stabil az állapota, belső vérzése sem volt. Nagyon megörültem, erre egyszer csak azt vettem észre, hogy Sanyi elsápad, és már nem lélegzik. Rohantam az orvosokhoz, de már nem tudtak rajta segíteni. Ilyet még nem láttam, egy hang nélkül ment el a fiam" – fogalmazott a Borsnak Széles anyukája.

Széles Sándor úszóedző, Gyurta Dániel edzője Forrás: MTI/Rosta Tibor

"Az viszont nem tetszik, hogy most mindenki az egekbe magasztalja a fiam, ám amikor segítségre volt szüksége, alig állt valaki mellette. A kórházban is csak néhány pályatársa, Virth Balázs, Kovácshegyi Ferenc és a mostani tanítványa, Kalaus Valter, valamint a korábbi úszóelnök, Gyárfás Tamás látogatta meg. Az is fáj, hogy a Gyurta család egyszer sem ment be hozzá, pedig Danival összeforrt az élete."

Kazany, 2015. július 31. Széles Sándor és Kovácshegyi Ferenc edzők a magyar úszóválogatott edzésén Forrás: MTI/Kovács Anikó

"Újpesten, a családi sírban helyezzük végső nyugalomra a fiam, ám azt nem tudom megmondani, hogy erre mikor kerül sor, mert várnunk kell még a boncolásra" – zárta Klára asszony, aki hozzátette,

nincs annál fájóbb dolog, mint az, ha az édesanya temeti el gyermekét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.