Várkonyi Andreát korábban csak a Tényekből ismertük, ahol híradósként kissé kimért és szolid volt. Új műsorában azonban nem kell visszafogottnak lennie: intim és pikáns témákról is beszél, saját magánletét is kiteregeti.
Várkonyi Andrea keze híradósként meg volt kötve, hiszen a Tények arcaként nem öltözhetett dögös ruhákba, szolidnak és visszafogottnak kellett lennie. Ma már viszont nem kell ilyen korlátok közé szorítania magát, hiszen a Micsoda Nők!-ben éppen az a lényeg, hogy ő is kitárulkozzon. „Akkor muszáj volt bizonyos határokat megtartani, ráadásul egy hírműsor arcaként mások előtt is visszafogottnak kellett lennem. Pedig nem vagyok prűd, a pikáns témákkal sincs problémám” - árulta el a Hot! Magazinnak Andrea, aki kifejezetten élvezi, hogy megoszthat intim titkokat, hiszen ezt eddig csak a férje tehette meg a rádióban.

„Ugyanúgy beszélek magamról, mint a vendégek. Ugyanúgy hozzáteszem mindenhez a saját véleményemet. Örülök is ennek, mert Gábor eddig a rádióban beszélte ki az életünket, én meg csak SMS-ben tudtam neki reagálni. Most visszavághatok végre, és megmutathatom az érem másik oldalát. Volt már olyan, hogy eszembe jutott, úristen, mi is csúszott ki a számon, de végül soha nem bántam meg semmit, mert minden elárult intimitás illett a kamera előtti beszélgetésbe” - árulta el a műsorvezető, aki nemcsak a műsorban beszél már a magánéletéről. Korábban bevallotta, ő többször igényli az együttlétet, mint férje!