Egy 71 éves néni okozott felfordulást egy Miskolcról Budapestre tartó vonaton: egy mozdonyvezetőt megvert, egy kismamát pedig megríkatott. Garázdaság és könnyű testi sértés miatt indult ellene eljárás.

Rettegésben tartotta a vonatot még 2016 telén egy idős, 71 éves néni, aki a Miskolcról Budapestre tartó járaton. Az idős asszony felszállás után elfoglalt egy üres kabint, amit magára is zárt, és onnantól senkit nem engedett be. Egy kismama és a párja is szerettek volna leülni, de a néni elküldte őket.

A szomszéd fülkében azonban éppen egy szolgálaton kívüli mozdonyvezető volt, aki hallotta a vitát, és rögtön odasietett, hogy kulcsával kinyissa a kabint. Az idős asszony azonban őt sem kímélte. Kiabálni kezdett, többször becsukta az ajtót, amit a vezető rendre kinyitott. A néni erre nagyon begurult, bokán rúgta a mozdonyvezetőt és még fel is pofozta.

Egy néni kiabált és pofozkodott a Miskolcról Budapestre tartó a vonaton - IllusztrációForrás: Thinkstock

Ő végül 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett- írja a Blikk. Végül a kalauz vetett véget a vitának, és megnyugtatta a peronon síró kismamát is, valamint értesítették a rendőrséget. Az idős néni garázdaságot követett el, valamint a könnyű testi sértés vétségét is a járási ügyészség megállapítása szerint. Mivel esetében feltehető volt, hogy a büntetési célok a bíróság általi felelősségre vonás nélkül is elérhetők, az ügyészség a vádemelést két év próbaidőre elhalasztotta vele szemben.