Christina Aguilera Kirstie Alley Khloe Kardashian Renee Zellweger
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sztárok világában ugyanúgy problémát jelent a kilókkal való küzdelem, mint a hétköznapi emberek életében. Napvilágra kerültek olyan fotók a legszexibb hírességekről, akik egykor kifejezetten kövérek voltak. 

Khloe Kardashian

A fiatal Kardashian-lány, az élete egy jelentős százalékát küzdelemben töltötte a súlya miatt. Elmondása szerint rengeteget bántották emiatt, így pedig nem csoda, hogy önbizalma sem volt. Egy idő után azonban megelégelte, hogy nem élhet úgy, ahogy szeretne, ezért a változás mellett döntött.

Forrás: Northfoto, Instagram/Khloe Kardashian

Ehhez természetesen a Lamar Odommal való válása is nagyban hozzájárult, mert akkor valóban észbe kapott, és brutális fogyásnak indult. Az eredmény pedig olyan látványos lett, hogy később könyvet is írt a folyamatról, melyben elárulta a hosszantartó, sikeres fogyás titkát.

Christina Aguilera

A híres énekesnőt nem csak az énekhangja miatt irigyelték, hanem a megjelenése miatt is. Mikor berobbant a köztudatba, bomba formában volt: tökéletesen karcsú alak, szőke fürtök, vakító kék szemek, és mindehhez rendkívüli énektudás.

Forrás: Getty Images

Ezt a külsőt még javarészt 2008 után is tudta tartani, pedig akkor szülte meg első gyermekét. Kicsit ugyan felszedett, de még mindig mesésen nézett ki. A töréspont 2011 környékén történt, mikor elváltak Jordan Bratmannel. Christina az evésbe menekült, így egy év alatt közel 20 kilót szedett magára. 2012-ben ő is felocsúdott a lelki válságból, és szakember segítségével összeszedte magát. Szerencsére azóta is tartja magát az akkor tanultakhoz, pedig 2014-ben újból szült egy kisbabát. Nemrég pedig olyan alakot villantott, amitől teljesen el voltunk képedve.

Snooki

A csinos média személyiség szintén szülés után kezdett drasztikus fogyásba, miután abbahagyta a kisfia szoptatását. 9 kilótól szabadult meg, de ez viszonylag sokáig tartott. Eleinte 1300 kalóriás diétán élt, majd később rájött, hogy a táplálkozás önmagában nem elég, mozgásra is szükség van. Ekkor fogadott személyi edzőt, akivel heti 3-4 alkalommal sportoltak.

Forrás: Getty Images

Állítása szerint őt az motiválta, hogy megmutassa a férjének, Jionni LaValle-nak, hogy egy gyerek után is ellenállhatatlanul tud kinézni.

Renee Zellweger

A híres színésznő akkor szedett fel jelentős súlyt magára, mikor Bridget Jones szerepébe költözött. Az első két epizód idején saját bevallása szerint is rengeteget evett, hiszen a sok munka miatt teljesen megváltozott az életmódja.

Forrás: Getty Images

A forgatások után azonban lefogyott, bár az megállapítható, hogy az ő súlya is nagyban összefügg az aktuális érzelmi állapotával. Viszont korábban egy rajongója elárulta a fogyása titkát: 40:30:30 térfogatarányban fogyaszt szénhidrátot, fehérjét és zsírt.

Kirstie Alley

Sajnos számára elsődlegesen nem a súlya jelentett problémát, hanem a drog- és alkoholfüggősége, amely alaposan megtépázta a Nicsak ki beszél sztárjának egészségét és külsejét. Rengeteg idejébe tellett, mire leszokott a szerekről és az italró, ám a függősége során rászokott a folyamatos evésre is.

Forrás: Northfoto,Getty Images

Ez pedig szintén látványos nyomokat hagyott a színésznő egykor csodás alakján. Végül számára az hozta meg a sikert, hogy búcsút intett az édességeknek. Állítása szerint szenvedéllyel tudott gondolni egy finom csokira vagy egy süteményre, és erről legalább olyan nehéz volt leszokni, mint a többi káros szenvedélyéről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.