Tóth Vera nem csak kint járt a Szigeten, hanem bele is csapott az igazi éjszakai életbe: így ropta az énekesnő. 

Elkezdődött a Sziget, ahol már az egyik kedvenc külföldi énekesnőnk, Pink is megvillantotta fantasztikus zenei tudását, megörvendeztetve ezzel a hazai közönséget. Sőt, nem csak zenélt, hanem a családját is magával hozta, hiszen Magyarországra egyébként nem sűrűn látogatnak el. 

A tömeg pedig két kézzel kapkodott, hogy jegyet szerezzen a nagy napra, ahol egyébként Pink mellett olyan hazai híreséggek is megjelentek a tánctéren, mint például Tóth Vera. A magyar sztár ezúttal nem dolgozni, hanem kikapcsolódni ment a Szigetre, és szerencsére azt is megmutatta a rajongóinak, hogyan szokott bulizni. 

Egy rövidke fenékrázást töltött fel az Instájára, de mivel szemből került rögzítésre a pillanat, ezért ezzel egy időben Vera dekoltázsát és forró combjait is megnézhettük. 

Mulatkáztam. #szigetfesztival2017

Tóth Vera (@verajuska) által megosztott bejegyzés,