Az Éjjel-Nappal Budapest egyik szereplőjét, a Lalit alakító Kamarás Norbertet felfüggesztett büntetésre ítélte a bírósás egy autóbaleset miatt. A színész most közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban.

Kamarás Norbert nyilatkozatát, amit a Blikknek juttatott el, változtatás nélkül közöljük:

"Szeretném elmondani, hogy senkit nem hagytam cserben. Valóban volt egy balesetem 5 évvel ezelőtt, még mielőtt az Éjjel-Nappal Budapestben szerepelni kezdtem volna. Markazon egy kanyarban elvesztettem az uralmam az autóm felett és egy árkon keresztül hajtva a mezőn álltunk meg. Az autóban rajtam kívül ketten utaztak, két ismerős lány. A baleset után mindhárman kiszálltunk az autóból, úgy tűnt, hogy –szerencsére- senkinek sem esett komolyabb baja. Az egyik lány fájlalta a hátát, a derekát, olyan érzése volt, mintha meghúzódott volna. Megkérdeztem, hogy hívjunk-e mentőt, mire ő határozottan azt mondta nem, nincs rá szükség. A helyszínre így nem érkezett mentő, és mivel úgy tűnt, hogy személyi sérülés nem történt, rendőrt sem hívtunk, ők sem jöttek ki. Én körülbelül 10-15 percig a helyszínen tartózkodtam, aztán az autóval visszatolattam az útra és hazamentem, abban a hitben, hogy senkinek sem esett baja. A lányt, aki fájlalta a hátát az unokatestvérem vitte haza autóval. Sajnos, később a fájdalmai erősödtek, ezért bement a gyöngyösi kórházba, ahonnan átküldték Miskolcra, ahol másnap megműtötték. Amikor erről értesültem, azonnal meglátogattam, ezt később is többször megtettem, a mai napig tartjuk a kapcsolatot, jóban vagyunk. A rendőrök körülbelül 4 nappal később hívtak, hogy tanúként meghallgatnának, aztán bírósági ügy lett a dologból.
 

ÉNB Lali nyilatkozott az autóbalesetérőlFotó: Marton Szilvia/Origo

Ügyvédem tanácsára a bírósági eljárásról és az ítéletről nem szeretnék véleményt mondani, ő annyit mondott, hogy nagyon érdekes ügy volt ez, hiszen elsőfokon felmentettek, aztán másodfokon elítéltek, ráadásul egy kis jogi csűrés - csavarás miatt az ítélet ellen fellebbezni sem lehetett.

Az ítéletet elfogadtam, itt nem is én vagyok a fontos, hanem a lány, aki megsérült, de aki szerencsére ma már jól van. 1 év börtönbüntetést kaptam, amit 3 évre felfüggesztettek, a jogosítványomat nem vették el. Sem előtte, sem utána nem volt balesetem, de azóta sokkal felelősségteljesebben vezetek. Nagyon sajnálom a dolgot, bárcsak meg nem történtté tehetném az eseményeket."