Steven Seagal Tom Selleck karrier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem is gondolnánk, hogy a hírességek között vannak olyanok, akik önszántukból mondtak le a siker-pénz-csillogás vonzó háromszögéről. Pedig bizony vannak ilyenek, nem is kevés. 

Peter Ostrum

A most 59 éves férfi mindössze 12 volt, mikor szerepet kapott a Willy Wonka és a csokigyár című filmben a híres Gene Wilder oldalán. A szereplését követően bőven lett volna lehetősége megkapaszkodni a filmes szakmában, de ő mégis inkább váltott, és ma már állatorvosként keresi a kenyerét.

Peter Ostrum ma már állatorvosként keresi a kenyerét Forrás: Warner Bros., Getty Images

Kirk Cameron

A 46 éves amerikai színész a Growing Pains című sorozatnak köszönheti a hírnevét, amelybe tiniként csöppent bele, és 7 éven át forgatták. Mike Seaverként hamar kitárult előtte Hollywood kapuja, de ő inkább az írást választotta szakmának, és emellett vallási aktivista is.

Krik Cameron az írást választotta szakmának, és emellett vallási aktivista is Forrás: Warner Bros. Television, Getty ImagesSteven Seagal

Steven Seagal

A 65 éves híresség annyi szakmával rendelkezik, mint égen a csillag: forgatókönyvíró, akciófilmszínész, producer, harcművész, blues zenész, énekes-dalszerző, sőt, még tartalékos seriffhelyettes is. Olyan filmekben láthattuk, mint a Sebhelyek, a Nico, a Lángoló jég vagy a Tisztító tűz, de ezeken kívül is több tucat filmben szerepelt még. Végül aztán ő is felhagyott a közszerepléssel, és helyette inkább az arizonai rendőrségnek segít önkéntesek kiképzésében.

Steven Seagal az arizonai rendőrségnek segít önkéntesek kiképzésében Forrás: AFP, Getty Images

Jack Gleeson

A fiatal színész mindössze 25 éves, de máris hatalmas hírnévnek örvendhet a Trónok harca című sorozatnak köszönhetően. A világot sorra hódító HBO produkcióban Joffrey Baratheon szerepében láthattuk, aki a 4. évadban mérgezés áldozataként életét vesztette. A színész ezt követően visszatért Dublinba, hogy főállásban folytathassa a tanulmányait. Úgy tűnik neki elég volt ennyi hírnév.

Jack Gleeson a forgatás után visszatért Dublinba, hogy folytassa tanulmányait Forrás: AFP, Getty Images

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.