Elképesztő dolgokat mondott Verebes István a zaklatással vádolt Marton Lászlóról

Forrás: Youtube/ATV -
Verebes István Egyenes beszéd metoo zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Egyenes beszéd csütörtöki adásában kérdezték Verebes Istvánt, hogy mit gondol a Sárosdi Lilla nyilatkozatával kipattant zaklatási ügyről. A színésznő először még név nélkül vádolt meg egy ismert magyar rendezőt azzal, hogy zaklatta őt húsz évvel ezelőtt. Tegnap azonban megnevezte Marton Lászlót.

A beszélgetés során Verebes elmondta, hogy mióta ő a pályán van, úgy 40-50 éve, egy színházvezető azt tehet a társulatával, amit akar:
"Rangos színészeket küldhet parkolópályára, tönkretehet családokat. A színésznő mindent meg akar csinálni, hogy játsszon. És ezzel vissza lehet élni."

Szerinte Marton Lászlót nem lehet felfüggeszteni, mert jeles rendező, és sokan köszönhetik neki a pályafutásukat. Verebes azt mondja, hogy vannak színésznők, akiknek meg lehet fogni a fenekét, és vannak, akiknek nem.

Verebes hozzászólt Sárosdi Lilla történetéhez a Facebookon, akkor nagyon támogató volt - írta a 444.hu.

Jenson Button elárulta, milyen embernek ismerte Ralf Schumachert: olyan volt, mint egy dívahttp://www.life.hu/sztarok/20171020-jenson-button-szerint-ralf-schumacher-divakent-viselkedett.htmlJenson Button könyvében szinte az összes Fomra-1-es pilótát sorra veszi, így Ralf Schumacher sem maradhatott ki a sorból. Michael öccsére nem emlékszik vissza szívesen a pilóta, szerinte úgy viselkedett, akár egy díva. TV + Sztárok--Pintér Tibor 40 milliós adósságot halmozott fel a Nemzeti Lovas Színház új épületévelhttp://www.life.hu/sztarok/20171020-pinter-tibor-40-millios-adossagot-halmozott-fel.htmlPintér Tibor szívügye a Nemzeti Lovas Színház, és hogy a nézők gyönyörű látványt kapjanak, megálmodott egy fantasztikus épületet: a beruházással azonban 30-40 millió mínusz keletkezett a színház költségvetésében.TV + SztárokOrigoHargitai Bea durvát szólt a szexbotrány kapcsánhttp://www.life.hu/sztarok/20171019-hargitai-bea-durvat-szolt-a-szexbotrany-kapcsan.htmlA Weinstein-botrány kapcsán több magyar színésznő is beszélt arról, hogy őker is zaklatták. Hargitai Bea viszont azt állíja, hogy sokan viszont könyörögtek a szereposztó díványért.TV + SztárokOrigoSárosi Lilla azért nevezte meg a zaklatóját, Marton László rendezőt, mert más áldozatok is jelentkeztekhttp://www.life.hu/sztarok/20171019-sarosi-lilla-azert-nevezte-meg-marton-laszlo-rendezot-mert-mas-aldozatok-is-jelentkeztek.htmlSárosdi Lilla színésznő a Weinstein-botrány hatására dönött úgy, hogy kiáll a nyilvánosság elé, és elmeséli: őt is zaklatták. Sokáig tartotta magát ahhoz, hogy nem árulja el, melyik neves magyar rendező zaklatta, ám a nyomás hatására csütörtökön mégis megnevezte Marton Lászlót, a Vígszínház főrendezőjét. TV + SztárokOrigoHujber Feri bántalmazhatta feleségéthttp://www.life.hu/sztarok/20171019-hujber-feri-bantalmazhatta-feleseget.htmlA Story magazin úgy tudja, hogy vádat emeltek Hujber Feri ellen könnyű testi sértés miatt. A napokban kellene megjelennie a bíróságon, de mint tudjuk, Kanadában tartózkodik. TV + SztárokOrigoVádat emeltek Rékasi Károly motorbalesete miatthttp://www.life.hu/sztarok/20171020-vadat-emeltek-rekasi-karoly-motorbalesete-miatt.htmlVádat emeltek a 67 éves férfi ellen, akivel Rékasi Károly két évvel ezelőtt összeütközött. Maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásával vádolják - írja a Lokál.TV + SztárokOrigo




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.