Elhunyt Komáromy Éva színésznő

Forrás: Thinkstock -
halál színésznő színház Miskolc meghalt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
79 éves korában elhunyt Komáromy Éva, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja. A szomorú hírt a társulat közölte a közösségi oldalon.

Komáromy Éva operaénekesnek készült, végül mégis híres színésznő vált belőle. Karrierjét Szolnokon kezdte, ezt követően szerződött Miskolcra, ahol egészen nyugdíjas koráig a társulat tagja maradt.

„Nekem az adja a legtöbb örömet és erőt a munkámhoz, hogy érzem a közönség szeretetét. Érzem a színpadon egy-egy sikeres színházi estén, a sok levélből, amit kapok, és számos apró jelből is. Amikor a Közértben a legszebb narancsokat válogatják ki, amikor egy egész társaság átutazik Egerbe, hogy a My fair Lady-ben megnézzenek, amikor felhívnak telefonon és arra kérnek, hogy énekeljem be a hallgatóba a Tangolita-dalt. Olyan is előfordult már, hogy amikor a villanyrendőrnél tilosban mentem át, a szolgálatos őrmester büntetés helyett ennyit mondott: magának jobban kell vigyázni a lábára, mert még sok szép táncát akarjuk látni" – mesélte a színésznő egy korábbi interjújában.

1980-ban Déryné-gyűrűt kapott, 2006-ban pedig elnyerte a Megyei Príma-díjat. A művésznőt a Miskolci Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.

Ambrus Attila szerint az a különbség közte és a celebek között, hogy ő ért dolgokhozhttp://www.life.hu/sztarok/20171124-ambrus-attila-beszolt-a-celebeknek.htmlAz Appra magyar!-ban kérdezték Ambrus Attilát arról, hogyan tudott beilleszkedni a szabadulása után a társadalomba, de ő nemcsak erről beszélt, a celebekről is kifejtette a véleményét. TV + SztárokOrigoCseke Katinkára szakadt egy gerenda a plafonról: videó! http://www.life.hu/sztarok/20171124-raszakadt-egy-gerenda-cseke-katinkara.htmlAz Ázsia Expressz mindenki számára meglepetést tartogat: Cseke Katinka nemrég komoly veszélybe került. TV + SztárokOrigoMegmérgezték Lajsz András, a koktélkirály kutyájáthttp://www.life.hu/sztarok/20171124-megmergeztek-lajsz-andras-kutyajat.htmlTeljesen összetört Lajsz András, ugyanis családtaként szeretett házi kedvencét megmérgezték. Gordon évekig volt a koktélkirály jó barátja, most már az örök vadászmezőkön szaladgál. TV + SztárokOrigoThaiföldre költözött Talmácsi Gáborhttp://www.life.hu/sztarok/20171124-thaifoldre-koltozott-talmacsi-gabor-motoros.htmlThaiföldre költözött Talmácsi Gábor, de csak ideiglenesen: a világbajnok motoros februárig marad a távoli országban. TV + Sztárok--Kulcsár Edina keményen beszólt Csutinak: videó! http://www.life.hu/sztarok/20171123-osszeveszett-kulcsar-edina-es-csuti.htmlA nehéz körülmények bizony próbára teszik a szerelmeseket, és láthatóan olykor még a legjobban működő kapcsolatokban is felmerülhetnek nézeteltérések. TV + SztárokOrigoVajna Timi egy szál bugyiban lazít Hawaii-on - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20171124-vajna-timi-egy-szal-bugyiban-lazit-hawaiion-foto.htmlHawaii-on pihen Vajna Timi, ezt pedig egy fenékvillantós Instagram-fotóval adta a nagyvilág tudtára. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.