Hivatalosan is elvált Mel B és Stephen Belafonte

válás Melanie Brown Mel B Stephen Belafonte
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Véget ért a válási procedura: Mel B újra szabad.

Tavasszal indult el Mel B és Belafonte válási ügye. Az énekesnő szerint a férfi rendszeresen bántalmazta őt, verte és szexuálisan zaklatta. Sőt, arra is többször kötelezte, hogy hármasszexben vegyen részt.

Az eljárás során kiderült, hogy Mel B alkoholgondokkal küzd, a férfiról pedig megtudtuk, hogy filmre rögzítette a szexuális aktusokat, és ezzel zsarolta a nejét. A bíróságon azonban több állítást sem sikerült a feleknek bizonyítaniuk, így ezek továbbra is csak vádaskodásként tekinthetünk. Az eljárás alatt az énekesnőt háztartási hozzájárulás megfizetésére kötelezték, ugyanis a férje nem tudta magát egyedül eltartani.

Sokáig pedig úgy tűnt, hogy nagyon is harmonikus a viszonyuk Forrás: Valerie Macon / AFP

Most azonban végre hivatalosan is véget ért a házasságuk, a férj ráadásul 8 millió fonttal (2,7 milliárd forint) lett gazdagabb. A tárgyalás után azt nyilatkozta: "Egyedülálló vagyok, és készen állok az újdonságokra."

A bíróság arra kötelezte a feleket, hogy közös birtokuk értékét osszák el egymás között, illetve a gyermekük felügyeleti joga is közös - írta meg a TheSun.

Belafonte rendkívül boldog, nyitott az új életre. Mel B azonban azt mondta: sosem fogja tudni elfelejteni a családon belüli erőszak miatt átélt traumáit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.