Pécsi Ildikó szerint a kapcsolatuk megromlása visszafordíthatatlan

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu, Forrás: MTVA -
békülés harag családi viszály Pécsi Ildikó Pártos Csilla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pécsi Ildikó és Pártos Csilla kapcsolatában semmi változás, sőt: a híres színésznő szerint ez így is marad. 

Pécsi Ildikó és Pártos Csilla évek óta tartó pereskedése már az egész családot felőrölte. Mindkettejük egészségi állapota megromlott, hiszen a sok stressz és a sérelmek tömkelege nem tud nyomtalanul eltűnni.

Ildikó egy évvel ezelőtt kórházba is került, Csilla pedig rettentően lefogyott az idők során, mert sem a házról, sem a rokontartásról nem tudnak megegyezni. Sokan abban reménykedtek, hogy a karácsonyi időszak talán enyhíti a közöttük lévő ellentéteket, legalábbis a Joshi Bharatnak adott interjú alapján többen is erre következtettek.

Pártos Csilla és Pécsi Ildikó között változatlan a viszony Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu, Forrás: MTVA

Nemrég azonban megszólalt a Jászai Mari-díjas művésznő, a szavai pedig megcáfolták a korábbi elképzelést:

"A kapcsolat megromlása visszafordíthatatlan a mi életünkben, erről már beszélni sem akarok. Nagyon sok valótlanságot állított rólam ez a nő (mert menyemnek nem nevezem), és sokszor megbántott. Nem foglalkozom már a sok sérelemmel, hogy ki mit gondol rólam különböző cikkek alapján, csak az számít, hogy a közvetlen környezetem tudja az igazságot, hogy nem vagyok én gonosz nagymama, aki ellehetetleníti az ő életüket. Már nem érdekel, hogyan élik a mindennapjaikat, de soha nem nehezíteném meg a helyzetüket, csupán ragaszkodom ahhoz, ami az enyém. Már nem léteznek az életemben." - írta meg a BlikkRúzs.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.