Ambrus Attila mióta kijött a börtönből, próbál jó útra térni, és azon igyekszik, hogy kijavítsa a múltban elkövetett hibáit. Erre volt esélye nemrég, amikor egyik áldozata, egy rendőrnő odament hozzá egy rendezvényen.

Nehéz lehet azoknak az embereknek végignézni a Viszkis sikerét, akik átélték Ambrus egy-egy bankrablását. Ha pisztolyt fognak ugyanis az emberre, az sosem jó érzés. Ezt próbálja is megértetni az emberekkel a Viszkis, akitől közönségtalálkozóin gyakran kérdezik meg azt, milyen valakire fegyvert fogni. Az egyik rendezvényen Ambrus Attila találkozott egyik áldozatával is, egy rendőrnővel, akinél még nem gyógyultak be teljesen a régi sebek.

Ambrus Attila találkozott egykori áldozatávalForrás: VIASAT3/Labancz Viktória

"Most február 10-én, Mohácson voltam a busójáráson. Rengetegen odajöttek hozzám, csináltam vagy nyolcszáz fotót, már a film miatt is. Köztük volt az a rendőrlány, aki azt mondja, rálőttem. Egy rendőrjárőr érkezett ki először az Üllői úti OTP-hez, ő akkor fiatal kislány volt, nem tudta pontosan, hogy mi történik. Vadul lőttem szét a zárat, ő pedig nem tudta, mire lövök. Még mindig abban a hitben van, hogy őt akartam lelőni, miközben a bíróság is felmentett és én is tudom, hogy nem. Lehet, ő még mindig így éli meg, de ha rálőttem volna két méterről harmincat, akkor egy biztosan eltalálja. Harmincat lőttem az ajtóba, miközben a kulcs a zsebemben volt, csak kicsit be voltam b*szva és nem emlékeztem rá. Közben megérkeztek a rendőrök a bankfiók elé, köztük ez a kislány. A kollégája kétszer is rám lőtt két méterről. A mai napig nem értem, hogy miért élek?" - mondta a Borsnak Ambrus. Hozzátette, nagyon kedves volt vele a rendőrnő, de még mindig nem tette túl magát. Benne van az a régi reflex, hogy én őt le akartam lőni. Úgy tudom, hogy már nem rendőr. Elmondásokból, és Hofi 99-es szilveszteri paródiájából tudom, hogy befeküdt a kocsi alá, szegény, úgy megijedt. Ez teljesen érthető. Mondtam neki, hogy borzasztóan sajnálom, ne haragudjon. Higgye el, nem szándékosan ijesztettem meg. Adtam neki egy ajándék kerámiát. Így próbáltam a régi sebeket begyógyítani. Nem tudom, mennyire sikerült. Nem egyszer, nem kétszer előfordulhatott volna, hogy simán beletárazok a rendőrbe, a biztonsági őrbe, voltak éles helyzetek a hat év alatt, de hála a jó égnek, senki nem sérült meg. Azt, hogy lelkileg sérültek, aláírom, sajnálom nagyon. Nem egy, nem két „exügyfelemmel" találkoztam, akikre ráfogtam a fegyvert, de szerencsére, egyetlen esetet leszámítva, mindenki pozitívan állt hozzám" - árulta el a Viszkis. 

Ambrus Attila szerint az a különbség közte és a celebek között, hogy ő ért dolgokhoz


Az Appra magyar!-ban kérdezték Ambrus Attilát arról, hogyan tudott beilleszkedni a szabadulása után a társadalomba, de ő nemcsak erről beszélt, a celebekről is kifejtette a véleményét. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!