Újabb balhé van kibontakozóban: Mel B exférje láthatási jogot kér a bíróságon, ugyanis évekig ő volt a nevelőapja annak a 10 esztendős kislánynak, akinek a biológiai apja Eddie Murphy.

Eddie Murphy továbbra sem érdeklődik 10 éves lánya iránt, akinek a Spice Girls egykori énekesnője, Mel B adott életet. Mint ismeretes, a két híresség 2006-ban talált egymásra, de már akkor sem alkotott egy párt, amikor közös lányuk megszületett. Az énekesnő terhessége alatt Murphy kijelentette, apasági tesztet fog kérni a baba megszületése után. A teszt később bizonyította: valóban ő az édesapa.

Mel B-nek komoly problémái vannak expasijaivalForrás: AFP/2016 Getty Images/Jason Kempin

A színész ezt tudomásul vette, de már a gyermektartás fizetése körül is akadtak problémák, és állítólag az apa egyáltalán nem érdeklődik a most 10 esztendős lánya, Angel iránt. Ezzel szemben Mel B exférje, Stephen Belafonte nagyon is szeretné apai jogait érvényesíteni: a férfi most a bíróságon is járt, ugyanis azt szeretné, hogy mint egykori nevelőapának legyen láthatási joga. Az énekesnő viszont ezt ellenzi, állítja, exe brutális, lefejezős videókat mutatott korábban lányának, és ebből is látszik, hogy mennyire rossz apa volt - írja a Metro.