Harminc évre eltűnt a nyilvánosság elől Pál Éva, a Neoton és a Kócbabák együttes egykori sztárja. A Hot! magazinnak arról beszélt, azért érték hátrányok a karrierjében, mert elutasította a kor zenei nagyhatalmának a közeledését. 

 

 

"Elkezdett ledagadtozni az 57 kilómmal, hangsúlyozta, hogy nem vagyok jó. Egyre kevesebb lehetőséget kaptam: a MIDEM-en még énekelhettem szólót, de a nekem címzett felkéréseket elutasították. Kisebbségi érzés gyötört, sodródtam a pánikbetegség felé. Teljesen kiborultam idegileg" - mesélt a mellőzöttségéről, és hozzátette, később egy Neoton-bulin mondták fel az idegei a szolgálatot.

"Később két hónapra bekerültem az OPNI-ba, vénásan kaptam az antidepresszánst. Olyan rosszul voltam, hogy a vécében imádkoztam Istenhez: segítsen meghalni. A kórházban találkoztam Cserháti Zsuzsival, aki elmondta, hogy nem képes a közönség elé állni, meghízott a gyógyszerektől, mint én is, félt, hogy nem fogják elfogadni. Nálam is hosszú évekig tartott ez a korszak" - idézte fel.

Forrás: Facebook/Neoton Familia rajongói oldal