Ábrahám Edit visszatér a Barátok köztbe

Forrás: Bársony Bence/TV2 -
Ábrahám Edit sorozat Barátok közt visszatérés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Öt év után visszatér a Barátok köztbe Ábrahám Edit, azaz Berényi Claudia.

Ábrahám Edit újra felbukkan a Mátyás király téren: 5 után visszatér a Barátok köztbe. A színésznő a Blikknek elmondta, nagyon jó érzés volt újra volt kollégáival forgatni.

Mintha a családomhoz jöttem volna. Van egy mondás, amely szerint egyetlen biztos dolog van az életben, és az a változás. Itt is történtek változások, mások vannak a sminkben, a fodrászatban, de az én életemben is sok minden változott az elmúlt években. De ez így jó, és éppen ezért volt jó visszajönni, bár az furcsa, hogy az eredeti szereplők közül összesen már csak négyen maradtak" – nyilatkozta a lapnak.

Ábrahám Edit újra feltűnik a Barátok köztben Forrás: BENCE BARSONY

A színésznő hozzátette, ezúttal csak vendégszereplő lesz, ugyanakkor szívesen visszatérne hosszabb távra is.

Egyelőre időszakosan tértem vissza, de be kell vallanom, azt is el tudnám képzelni, hogy sűrűbben feltűnjek a Barátok köztben."

Krencsey Hella eltűnt a Facebookról: nem tudni, mi történthttp://www.life.hu/sztarok/20180614-krencsey-hella-eltunt-a-facebookrol-nem-tudni-mi-tortent.htmlKrencsey Hella és a könyv oldala is eltűnt a Facebookról. Vajon ő szüntette be a profilokat, vagy valaki más keze van a dologban? TV + SztárokOrigoÍgy emlékeztek meg barátai Paudits Béláról: megrendítette őket a színművész halálának hírehttp://www.life.hu/sztarok/20180614-igy-emlekeztek-meg-baratai-paudits-belarol-megrenditette-oket-a-szinmuvesz-halalanak-hire.htmlBarátai, egykori kollégái mind abban reménykedtek, hogy Paudits Béla ezúttal is felépül betegségéből, de sajnos nem így lett. A színművész lánya látogatása után távozott az élők sorából, mindössze 68 évesen. Barátai és egykori kollégái megrendültek a hír hallatán, mindenkinek nagyon fog hiányozni. TV + Sztárok--Paudits Bélát lánya még meg tudta látogatni a kórházban, utána távozott a színészhttp://www.life.hu/sztarok/20180614-paudits-belat-lanya-meg-meg-tudta-latogatni-a-korhazban-utana-tavozott-a-szinesz.htmlPaudits Béla hosszú betegeskedés után távozott az élők sorából, az agyi infarktust már nem tudta leküzdeni. Utoljára azonban még el tudott búcsúzni egyetlen gyermekétől, lánya a kórházban látogatta meg, ezután halt meg a színművész. TV + Sztárok--Berki kislánya elfogadta Mazsit, barátnők lettekhttp://www.life.hu/sztarok/20180614-berki-krisztian-kislanya-nati-elfogadta-mazsit-baratnok-lettek.htmlAhogy már megírtuk, Berki Krisztián és kedvese, Mazsi mielőbb össze szeretnék kötni hivatalosan is az életüket, és mihamarabb közös babát is szeretnének. Azt azonban tudni, hogy Krisztián imádja kislányát, Natit. Most az is kiderül, hogy milyen gyermeke és Mazsi viszonya. TV + Sztárok--Liptai Claudia és Pataki Ádám esküvőjének igaz történetehttp://www.life.hu/sztarok/20180614-liptai-claudia-es-pataki-adam-eskuvojenek-igaz-tortenet.htmlLiptai Claudia és Pataki Ádám titkos esküvőjéről egyre s másra jelentek meg cikkek az elmúlt héten. A műsorvezető a Storynak mesélt a nagy napról és az Instagramján is reagált a róla szóló írásokra. Most kiderült, hogy miként sikerült a nagy nap, és az is, hogy nem sok kellett ahhoz, hogy elmaradjon a lagzi. TV + SztárokOrigoÚjabb részletek derülnek ki Anthony Bourdain halálával kapcsolatbanhttp://www.life.hu/sztarok/20180613-ujabb-reszletek-derulnek-ki-anthony-bourdain-halalaval-kapcsolatban-szerelem.htmlEgyre több részlet derül ki Anthony Bourdain halálával kapcsolatban: a séf állítólag reménytelenül szerelmes volt egy olasz színésznőbe. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.