Chris Pratt és Arnold Schwarzenegger lánya, Katherine összejöttek

Anna Faris paparazzi Arnold Schwarzenegger párkapcsolat Chris Pratt Katherine Schwarzenegger
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, jóképű udvarlója akadt Schwarzenegger lányának, Katherine-nek: a szépséget a nemrég elvált Chris Prattel kapták rajta a lesifotósok.

Tavaly nyáron jelentett be Chris Pratt és Anna Faris, hogy 8 év után elválnak egymástól. A színésznő gyorsan túllépett a szakításon, újra boldog párkapcsolatban él, és most úgy tűnik, a jóképű színészre is rátalált a boldogság.

Chris Prattet legutóbb Schwarzenegger lányával, a nála 10 évvel fiatalabb Katherine-nel látták együtt, amint vidáman piknikeztek egy parkban Santa Barbarán. A meghitt találkozóról fotók is készültek, amelyekből egyértelműen látszik, hogy több van közöttük barátságnál – számolt be róla a DailyMail.

Megtaláltuk a magyar sztárok hasonmásait: Dér Heninek és ByeAlexnek is van párjahttp://www.life.hu/sztarok/20180619-megtalaltuk-a-magyar-sztarok-hasonmasait-der-heninek-es-byalexnek-is-van-parja.htmlNem ritka, hogy éppen egy olyan ember hasonílt ránk a legjobban külső vonásaiban, akihez semmi közünk, ugyanis a világon mindenkinek van hasonmása, mi most megtaláltuk a hazai sztárokét. ByeAlex, Dér Heni és Szabados Ági is büszkélkedhet ezentúl egy "ikertestvérrel". TV + SztárokOrigoBevitték a pszichiátriára Heather Locklearthttp://www.life.hu/sztarok/20180619-bevittek-a-pszichiatriara-heather-lockleart-melrose-place.htmlPszichiátrián kezelik Heather Lockleart, aki bántalmazta a szüleit, majd azzal fenyegetőzött, hogy magával is végez. TV + Sztárok--Gesztesi Károly válaszolt Liptai Claudia apák napi köszöntésérehttp://www.life.hu/sztarok/20180619-gesztesi-karoly-valaszolt-liptai-claudia-apak-napi-koszontesere.htmlLiptai Claudia apák napja alkalmából Pataki Ádám mellett Gesztesi Károlyt is felköszöntötte. A színész pedig reagált volt felesége szavaira. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huZsidró Tamást és Dobó Katát a munka egy időre elválasztotta egymástólhttp://www.life.hu/sztarok/20180619-zsidro-tamast-es-dobo-katat-a-munka-egy-idore-elvalasztotta-egymastol.htmlDobó Kata és Zsidró Tamás szerelme töretlen, hiába a pletykák, amik arról szólnak, hogy már nincs együtt a sztárpár. A sztárfordrász elmesélte, mi az igazság. TV + Sztárok--Az FBI szerint bányatóba dobták VV Fanni holttestéthttp://www.life.hu/sztarok/20180619-az-fbi-szerint-banyatoba-dobtak-vv-fanni-holttestet.htmlAz FBI is segítette a magyar nyomozók munkáját azért, hogy sikerüljön megtalálni VV Fanni holttestét. Szerintük a szalkszentmártoni tavaknál rejthették el a maradványokat. TV + Sztárok--Berki Krisztián Mazsi és Nati kapcsolatáról beszélt őszinténhttp://www.life.hu/sztarok/20180618-berki-krisztian-mazsi-es-nati-kapcsolatarol-beszelt-oszinten.htmlA szakítás és az exekhez fűződő viszony volt a téma a FEM3 Caféban, ahol Berki Krisztián arról is beszélt, mit gondol a szakításról akkor, ha egy párnak már van gyeremeke. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.