Ki kell költöznie Pécsi Ilidkó házából volt menyének, Pártos Csillának és unokájának, Csabának. Pártos érzelmileg is kötődik a házhoz, Pécsi Ildikó felajánlotta, hogy ha akarják, vegyék meg. 

Pártos Csilla ugyan kiköltözött Pécsi Ildikó házából, ám fia, a fiatal férfi, Csaba még mindig a lakásban él. A Blikk Rúzs szerint Pártos is gyakran visszajár a házba, hiszen ő gondoskodik fiáról. 

Pécsi Ildikó felajánlotta a bíróság által kiköltözésre kötelezett Pártos Csillának, hogy ha annyira szereti a házat, vegye meg tőle, hiszen lehet, hogy egyébként is eladják. Ha viszont nem él a lehetőséggel, Csabának is költöznie kell. Az összegből egyébként az unokákat szeretnék támogatni. 

Még mindig tart a vita Pécsi és Pártos közöttFotó: MTI/Zih Zsolt

"A színésznőnek és férjének egyébként olyan a szívük, mint a vaj" - mondta a Blikk Rúzsnak dr. Magyar György, Pécsi ügyvédje. "A nagyszülőknek továbbra is az a tervük, hogy ha üresen visszakapják az ingatlanjukat, akkor azt értékesíteni szeretnék. Az ebből befolyt összeget elsősorban unokáik támogatására fordítanák. Fiuk elsőszülött unokáját is segíteni szándékoznak, annak ellenére, hogy nem tartja velük a kapcsolatot. A színésznő korábban elmondta, hogy 5-6 éve feléjük sem néz a kis Csabika, aki már 20 éves és annyit változhatott a fiatalember az évek alatt, hogy már meg sem ismernék őt az utcán. Időközben egy szem fiuknak született egy másik fia is újabb kapcsolatából. Boldogok, hogy lett második fiú unokájuk is" - folytatta.