Kiderült, ki az a férfi, aki le akarta szúrni Pásztor Annát

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
Anna and the Barbies támadás zaklató Pásztor Anna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Előzetesben van Pásztor Anna zaklatója, aki késsel akarta megtámadni az énekesnőt a hétvégi koncertjén. A Bors kiderítette, ki ez a férfi, és miért tette ilyent.

A lap úgy tudja, hogy a P. Józsefre elmeorvosi vizsgálat vár, ami nem is csoda, közösségi oldalát böngészve ugyanis ijesztő dolgokat találtak. A fiatal dunaszerdahelyi férfi sámánzenéket hallgat és döglött állatokat fotóz, a képeket pedig szmájlik kíséretében posztolja. Kedvenc dalainak szövegei pedig fenyegetőek, rémísztőek. P. József megosztotta Pásztor Anna férjének dühös levelét is, amiben arra figyelmezteti, hogy ne merjen az énekenső közelébe menni, ha pedig folytatja az irogatást, akkor letiltják.

József már egy éve irogat Annának, már gyilkossággal is fenyegetőzött. Anna és a zenekara kiplakátolták a legutóbbi koncerthelyszínt a férfi képével, és a megérzésük bejött: József meg is jelent a hétvégi fellépésükön, kést rejtett a cipőjébe. A biztonságiak azonban időben elkapták, a bíróság pedig elrendelte a zaklató egy hónaig atrtó letartóztatását, de lehet, hogy egész évben rács mögött marad.

Pásztor Annát a hétvégi koncertjén akarták megtámadni Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Az előzetes letartóztatás határideje szeptember 6., ezután a rendőrség és az ügyészség megvizsgálja, hogy a kényszerintézkedés meghosszabbítása indokolt-e. Abban az esetben, ha igen, az ügyészség indítványt tesz erre a bíróságon" – mondta a lapnak dr. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Két férfit szeret egyszerre Pamela Andersonhttp://www.life.hu/sztarok/20180807-ket-ferfit-szeret-egyszerre-pamela-anderson-vallomas.htmlPamela Anderson boldog párkapcsolatban él Adil Rami focistával, ugyanakkor most kiderült, van még valaki, akihez romantikus szálak fűzik. TV + Sztárok--Piros fürdőruhában szexizik Singh Viki: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180807-piros-furdoruhaban-szexizik-singh-viki.htmlSingh Viki vízparton szexizik: piros fürdőruhában mutatta meg formás idomait. TV + SztárokOrigoEl kellett halasztani Völgyi Zsuzsi szüléséthttp://www.life.hu/sztarok/20180807-el-kellett-halasztani-volgyi-zsuzsi-szuleset-programozott-csaszarmetszes.htmlSzüléséről mesélt Völgyi Zsuzsi: kiderült, hogy a programozott császármetszését el kellett halasztani sürgős műtétek miatt. TV + Sztárok--Varga Viktor elárulta, van-e barátnőjehttp://www.life.hu/sztarok/20180807-varga-viktor-elarulta-van-e-baratnoje.htmlVarga Viktor eddig nem nyilatkozott magánéletéről, de most megtette. Elárulta, van-e barátnője. TV + SztárokOrigoEllie Goulding és párja bejelentették, hogy eljegyezték egymásthttp://www.life.hu/sztarok/20180807-ellie-goulding-es-parja-bejelentettek-hogy-eljegyeztek-egymast.htmlMásfél év boldog kapcsolat után Ellie Goulding és párja bejelentették, hogy eljegyezték egymást! TV + SztárokOrigoKulka János először szerepel élő adásba, mióta storke-ot kapotthttp://www.life.hu/sztarok/20180807-kulka-janos-eloszor-szerepel-elo-adasba-miota-storkeot-kapott.htmlTöbb, mint 2 évvel ezelőtt kapott storke-ot Kulka János színművész, aki kedd este áll először kamerák elé élő adásban. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.