Már évek óta téma volt az olasz híd túlterheltsége

Forrás: NurPhoto/Mauro Ujetto/NurPhoto/Mauro Ujetto -
túlterheltség Olaszország összeomlás híd
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Harmincnál is több ember hunyt el a genovai híd összeomlásának következtében, de nem ért mindenkit váratlanul ez a katasztrófa: van, aki előre megjósolta, hogy be fog következni.

Több mint 30 ember halálát okozta a Mornadi hídnak is nevezett genovai viadukt összeomlása, amely nem volt olyan váratlan. A hírek szerint a hatvanas években épült híd már az átadása után megsüllyedt, azóta pedig folyamatos túlterheltségnek volt kitéve. Mostanában pedig már naponta 25 ezer autó haladt át rajta.

Tudhatták, hogy baj lesz a híddal Forrás: NurPhoto/Mauro Ujetto/NurPhoto/Mauro Ujetto

Folyamatos karbantartás alatt állt: korrodálódott acélelemeit 1992 és 1994 között renoválták, de a további években is állandóan karbantartották, ám így is nagyon nehezen bírta a megnövekedett igénybevételt – írja az Index. Már 2014-ben azt írták róla, hogy ideje lenne felrobbantani, és már harminc éve megfogalmazódott egy elkerülő autópálya-rendszer a „Gronda di Genova" megépítésének terve. A híd túlterheltségének kérdése egy 2012-es genovai városi ülésen is előkerült, Giovanni Calvini, a gyáriparosok szövetségének helyi vezetője a Gronda megépítésének fontosságáról nyilatkozott: „Majd tíz év múlva, amikor összedőlt a Morandi híd, és órákat kell állnunk a dugókban, akkor jusson eszünkbe azoknak a neve, akik most azt mondták (a Grondára), hogy nem" – mondta akkor, és sajnos igaza lett.

Az olasz kapus, Davide Capello a genovai hídomlás egyik túlélőjehttp://www.life.hu/news/20180815-davide-capello-az-olasz-kapus-a-genovai-hidomlas-egyik-tuleloje.htmlElképesztő szerencsével, ép bőrrel megúszta a genovai hídomlást az olasz labdarúgókapus, Davide Capello, aki 30 métert zuhant autójával. News--Egy magyar férfi, Beke Szabolcs naponta kétszer haladt át a leszakadt genovai hídonhttp://www.life.hu/news/20180815-egy-magyar-ferfi-beke-szabolcs-naponta-ketszer-haladt-at-a-leszakadt-genovai-hidon.htmlAz A10 autópálya hídja szakadt le tegnap Olaszországban, több tucat ember halálát okozva. Egy magyar férfi naponta közlekedett azon a hídon, de a tragédia napján hatalmas szerencséje volt: ennek köszönheti az életét. News--Időjárás: jön a front, holnaptól megint kánikula leszhttp://www.life.hu/news/20180815-idojaras-jon-a-front-holnaptol-megint-kanikula-lesz.htmlA tegnap esti vihar meghozta a régen vágyott lehűlést. Ennek azonban nem sokáig örülhetünk.News--Genovai hídomlás: a katasztrófamentők egész éjjel kutattak esetleges túlélők utánhttp://www.life.hu/news/20180815-genovai-hidomlas-a-katasztrofamentok-egesz-ejjel-kutattak-esetleges-tulelok-utan.htmlTöbb száz katasztrófamentő egész éjjel kutatott esetleges túlélők után a genovai hídomlás helyszínén, és csütörtökön napközben is folytatják a munkát. A rendőrökkel és mentőkkel együtt mintegy ezren dolgoznak ott.News--Megdöbbentek a nővérek, amikor elolvasták szüleik szerelmes leveleithttp://www.life.hu/news/20180814-megdobbentek-a-noverek-amikor-elolvastak-szuleik-szerelmes-levelet.htmlHárom lánytestvér megtalálta az elhunyt szülők évekkel ezelőtt írt szerelmes leveleit. Felbontották, és igen meglepő dolgokat olvastak bennük... NewsThinkstockElképesztő felvételek: így csapott le a vihar a Balatonrahttp://www.life.hu/news/20180814-elkepeszto-felvetelek-igy-csapott-le-a-vihar-a-balatonra.htmlDélután három óra körül érték el a zivatarfelhők a Balatont. A vihar közeledtét a csopaki és a badacsonytomaji strand webkamerája is rögzítette.NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.