Könnyes szemmel ült be a Mokka stúdiójába Rubos Frida, Pintér Tibor kedvese. A pár élő adásban mondta el, min vesztek össze, sőt még ott is folytatták a vitát. 

"Ha mi is azt hazudnánk, hogy marha jó a viszonyunk a nap 24 órájában, az nagyon átlátszó lenne" - mondta élő adásban a Mokka stúdiójában Pintér Tibor. 

"Nem tud ébredni reggel. Borzasztóan viselkedik tényleg" - adott magyarázatot Tenya arra, hogy a 23 évvel fiatalabb Frida miért ül mellette könnyes szemekkel. Tegnap egyébként még arról írtunk, hogy a kezdeti kapcsolati nehézségek után már minden rendben van köztük, Pintér fontolgatja a közöst lakást és a lánykérést is. 

A pár is szerepel majd a TV2 A legbátrabb páros című műsorában. Mint mondták: kapcsolati nehézségeiket ott sem rejtették véka alá. "Én nem is nagyon szerettem volna kimenni, csak Tenya erőltette rám, de a harmadik nap után elkezdtem élvezni. Jó volt a csapat, a társaság, a feladatok nagyon-nagyon nehezek voltak, de élveztem minden pillanatát" - mondta Rubos Frida, amikor a műsorvezetők megkérdezték tőle, hogy érezte magát Máltán. 

"Kicsim, azért nem kellett bilinccsel meg gumibotokkal taszigálni Máltáig, hogy fölszállj arra a rohadt repülőre" - vágott vissza Tenya, aki a Sztárban szátr című show-ban is feltűnik majd.