Köllő Babett pornóst játszott a Valami Amerika 2-ben

szerep Köllő Babett pornószínész Valami Amerika 2
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Köllő Babettet nem a színészi szerepei miatt ismerik az emberek, pedig rövid, ám emlékezetes alakítást nyújtott a Valami Amerika 2-ben. 

Köllő Babett habár évek óta színésznőként dolgozik, mégsem a szerepei miatt ismerte meg a széles közönség, hanem a Feleségek luxuskivitelben című realityből. Pedig nyújtott egy-két emlékezetes alakítást, de csak így visszatekintve ismerik fel az emberek a produkciókban, például a Valami Amerika 2-ben, ahol egy pornószínésznőt játszott – szúrta ki a Blikk. Babett a testvérek által tervezett musical szereplőválogatására ment, és hamar kiderült, hogy csak pornós tapasztalatai vannak. Tudását bizonyította is a Szabó Győző alakította Ákosnak a színfalak mögött.

Íme, Köllő Babett a pornós szerepében Forrás: Budapest Film/Valami Amerika 2
ValóVilág 9: kitört a vízicsata a villábanhttp://www.life.hu/sztarok/20181126-valovilag-9-kitort-a-vizicsata-a-villaban.htmlA villában igazi csata zajlott: ételekkel és vízzel harcoltak egymás ellen a lakók. Nagyon eldurvult a harc. TV + SztárokOrigoÍgy viseli a hirtelen jött népszerűséget az X-Faktor csapata, a Stolen Beathttp://www.life.hu/sztarok/20181126-igy-viseli-a-hirtelen-jott-nepszeruseget-az-x-faktor-csapata-stolen-beat.htmlHa a közösségi média eléréseket nézzük, az idei X-Faktor legnépszerűbb csapata kétségkívül a Stolen Beat. A 15 éves zenészekből álló duó énekese, Bence interjút adott a Life.hu-nak arról, hogyan élik meg ezt a hihetetlen népszerűséget és a tinik rajongását. TV + SztárokOrigoÁllítólag ikreket vár Meghan Marklehttp://www.life.hu/sztarok/20181126-allitjak-ikreket-varhat-meghan-markle.htmlFeltételezések szerint ikreket várhat Meghan Markle és Harry herceg. TV + Sztárok--Heidi Klum félmeztelenül napozott: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20181126-heidi-klum-felmeztelenul-napozott.htmlHeidi Klum fotójával igyekszik napsütést és forróságot varázsolni mindenhová, és sikerül is neki, ugyanis félmeztelenül pózol a képén. TV + Sztárok--ValóVilág 9: Csokit választották ki a villalakókhttp://www.life.hu/sztarok/20181126-valovilag-9-csokit-valasztottak-ki-a-villalakok.htmlMegtörtént a ValóVilág 9 második kiválasztása, és a lakók egyértelmű döntést hoztak: őt választották. TV + SztárokOrigoKulcsár Edina esőben és tömegben bulizott a kisfiával: követői komolyan bíráltákhttp://www.life.hu/sztarok/20181126-kulcsar-edina-esoben-es-tomegben-bulizott-kisfiaval-kovetoi-komolyan-biraltak.htmlKulcsár Edina a kisfiával együtt bulizott a hétvégi Sting koncerten. Az eső és a farkasordító hideg sem tántorította el őket. A rajongók alaposan kioktatták őt is és egymást is. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.