Rácz Gigi terhességéről vallott: első kisbabájukat elvesztették

baba terhesség VV Gigi vetélés vallomás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gigi örömmel jelentette be közösségi oldalán legnagyobb boldogságát, vagyis azt, hogy várandós. Azonban egy szomorú esetre is fény derült: első kisbabájukat elvesztették.

VV Gigi Facebook-oldalán tudatta a rajongóival, hogy anyuka lesz. Az egykori villalakó már mer örülni a gyermekáldásnak, hiszen túl van a kritikus első három hónapon. Nem ez az első terhessége, azonban az a várandósság sajnos vetéléssel végződött.

Rácz Gigi elvesztette első kisbabáját Forrás: TV2

nyáron egy babát már elvesztettünk.

BorsnakSzerencsére a reggeli rosszullétek is múlóban vannak. Kicsit fáradékonyabb vagyok a megszokottól és időnként vannak hangulatingadozásaim, de jól vagyok, és nagyon élvezem, ahogy változik a testem. Az utóbbi napokban a hasam is nagyot nőtt” –Mindenre odafigyel! Azonnal letol, ha valamit véletlenül felemelek, és nagyon jól kezeli a hangulatingadozásaimat is! Jó kis férjem van!” –

VV Ginu apja nem áll szóba lányával, amiért a villában élőben szexelthttp://www.life.hu/sztarok/20181205-vv-ginu-apja-nem-all-szoba-lanyaval-amiert-a-villaban-eloben-szexelt.htmlVV Ginu esett ki a Csokival való párbajban. Miután kijött a villából, állítása szerint édesapján kívül mindenkivel sikerült rendeznie a viszonyát.TV + SztárokOrigoÁbel Anita nem kímélte Bochkor Gábort: a szingli sztár a NŐComment adásában osztotta ki a szintén szinglivé vált rádiósthttp://www.life.hu/sztarok/20181205-abel-anita-nem-kimelte-bochkor-gabort-a-szingli-sztar-a-nocomment-adasaban-osztotta-ki-a-szinten.htmlA NőComment című beszélgetős műsorban Bochkor Gábor volt Ábel Anita, Dobó Kata és Osvárt Andrea vendége. A műsor felvétele még azelőtt készült, mielőtt a rádiós elárulta volna, szakított Várkonyi Andival. Ám így is kapott hideget-meleget.TV + SztárokOrigoAurélio és szerelme, Dominika estek ki A legbátrabb páros című műsorából: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20181205-aurelio-es-szerelme-dominika-estek-ki-a-legbatrabb-paros-cimu-musorabol-video.htmlA Legbátrabb páros című sztárvetélkedő legújabb kiesője Aurelio és Dominika, akiket Weisz Fanniék egy ügyességpróbával küldtek haza. TV + SztárokOrigo37 évvel ezelőtti fotót posztolt magáról Brooke Shieldshttp://www.life.hu/sztarok/20181204-37-evvel-ezelotti-fotot-posztolt-magarol-brooke-shields.html37 évvel ezelőtti címlapfotóját osztotta meg a közösségi oldalán Brooke Shields. TV + Sztárok--Pártos Csilla és volt férje, Pécsi Ildikó fia újra találkoztak a bíróságonhttp://www.life.hu/sztarok/20181204-partos-csilla-es-volt-ferje-pecsi-ildiko-fia-ujra-talalkoztak-a-birosagon.htmlMég mindig húzódik a per Pártos Csilla és volt férje, Pécsi Ildikó fia, Csaba között. A vagyonmegosztás tárgyát az a ház képezi, amelyből ugyan Pártos már a hírek szerint kiköltözött, fia, Csabika azonban még nem. Most a két egykori házastárs a bíróságon látta egymást viszont. TV + SztárokOrigoMegérkeztek a hivatalos fotók Nick Jonas és Priyanka Chopra esküvőjérőlhttp://www.life.hu/sztarok/20181204-megerkeztek-a-hivatalos-fotok-nick-jonas-es-priyanka-chopra-eskuvojerol.htmlNemrégiben kelt egybe a Jonas Brothersből ismert Nick Jonas és színésznő kedvese, Priyanka Chopra. Most közzétették a hivatalos fotókat. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.