Sztárok bizarr végakarattal: Mickey Rooney és Philip Seymour Hoffman is nagy meglepetést okozott

Mickey Rooney bizarr örökség Philip Seymour Hoffman Dusty Springfield végakarat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sztárok olykor haláluk után is tudnak nagy meglepetéseket okozni, például a végakaratukkal. Az örökösök kizárásától a végső nyugalomra helyezés körülményein át a háziállatokra hagyott vagyonig mindenféle dologgal meghökkentették már az eltávozott hírességek a gyászoló rokonokat. Íme, néhány érdekes eset.

Mickey Rooney

Mickey Rooney Forrás: Getty Images/1982 George Rose

A színész, aki szerepelt többiek között az Álom luxuskivitelben című filmben és az Éjszaka a múzeumban című vígjátékban is, nem hagyott hátra túl nagy vagyont, legalábbis a hollywoodi színészek körében a 80 ezer dollárja nem számított annak. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy érdekesen rendelkezzen a megmaradt dollárjairól: az örökségből ugyanis kizárta a feleségét, aki 35 éve volt a társa és az összes biológiai gyermekét is.


Dusty Springfield

Dusty Springfield Forrás: Getty Images/Dove

A '60-as évek egyik legnépszerűbb énekesnője 1999. március 2-án hunyt el, és végakaratában komoly feladatot hagyott a szeretteire. Nagyon konkrét utasításokat adott, amelyek mind a macskájára vonatkoztak. Azt követelte, hogy a cicáját, Nicholast importált bébiételekkel táplálják, és az ő régi számait játsszák neki esténként, hogy az énekesnő arcképével ellátott párnán aludjon és hogy kössön házasságot az egyik barátja macskájával. Az énekesnő minden kívánságát teljesítették a szerettei.


Philip Seymour Hoffman

Philip Seymour Hoffman Forrás: Facebook/A Most Wanted Man

A színész 2014-ben hunyt el kábítószer-túladagolásban, végakarata pedig igazi családi drámát okozott. Philip Seymour Hoffman ugyanis nem akarta, hogy gyermekei örököljék a vagyonát, valószínűleg el akarta kerülni, hogy céltalanul szórják a pénzt, ezért inkább mindent a barátnőjére hagyott, és még azt is kikötötte, hogy gyermekének, Coopernek három városban kell nevelkednie: New Yorkban, Chicagóban és San Franciscóban.

Klapka György

Klapka György Fotó: Nagy Attila [origo]

Ugyan Klapka Györgynek végül nem ez lett a végakarata, de sokan tartottak tőle. Az régóta ismert volt, hogy nem akar nagy felhajtást a temetése körül, de korábbi interjúiban igen furcsa kijelentést tett. „Ha ledarálnának, és kutyakaját készítenének belőlem, akkor legalább hasznos lehetnék, jóllaknának velem! Azonnal visszakerülnék a természet körforgásába” – mondta, de erre nem került sor.

Gene Roddenberry

Gene Roddenberry Forrás: CBS

A Star Trek sorozat alkotója nem akart hétköznapi temetést, a szokásos szertartásnál sokkal stílusosabb formában vettek tőle végső búcsút, a hamvait ugyanis kilőtték a világűrbe. 1992-ben, a Columbia űrhajó fedélzetén 160-szor kerülte meg a bolygót.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.