Kiderült, ki válthatja Radics Gigit az X-Faktor zsűrijében

Forrás: Instagram/heni_der_official
Forrás: Instagram/heni_der_official -
X-Faktor zsűri énekesnő Dér Heni Radics Gigi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Azt már tudni lehet, hogy Radics Gigi nem ül majd az X-Faktor következő szériájának zsűrijében. Ám az egyelőre még kérdés, hogy ki foglalja el a helyét. Ám árulkodó jelek már vannak. 

Saját karrierjére szeretne koncentrálni Radics Gigi, éppen ezért 2019-ben már nem foglal helyet az X-Faktor zsűrijében. A csatorna egyelőre még nem jelentette be, hogy ki lesz az utódja.

A Bors úgy tudja, Dér Heni lehet az, aki követi az énekesnőt a mentori székben. Fel is hívták az énekesnőt, hogy megkérdezzék, igazak-e értesüléseik. „Még nem mondhatok semmit, úgyhogy sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom” – mondta az énekesnő.

Dér Heni lehet az X-Faktor új mentora? Forrás: Instagram/heni_der_official

Ezután felhívták Verebély Marcellt, a műsor kreatív producerét, aki a következőt nyilatkozta a lapnak: „Egyelőre nem tudom megerősíteni a hírt a mentorokról, arról, hogy ki cserélődik, és ki kerül majd Gigi helyére. Csupán annyit tudok mondani, hogy hamarosan lesz egy hivatalos bejelentés, ahol minden kiderül.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.