Majka nagyon kiakadt: tovább dagad a botrány

Forrás: TV2 -
Majka Petőfi Rádió Fonogram-díj botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pár napja robbant ki a vita Majka és a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (Mahasz) között a Fonogram-díjak miatt. A helyzet pedig nem javul, hanem romlik.

Majka idén sem kapott Fonogram-díjat, ami miatt ki is fejezte csalódottságát. Tegnap pedig a Petőfi Rádió igazgatójához, Tiszttartó Tituszhoz is intézett pár keresetlen szót. Balázsék műsorában parasztnak nevezte a rádiós vezetőt. A Blikk Las Vegasban érte utol a rappert. Elmondta, hogy szeretné az ügyet lezárni, utoljára mondja el a véleményét.

Majka utoljára mondta el a véleményét a Fonogram-balhéval kapcsolatban Forrás: TV2

"Az zavar, hogy a zsűriben népdalénekes vagy trash metal zenekar basszusgitárosa dönt a hiphop kategória győzteséről. Semmi közük a műfajhoz, szakmaiatlan, rosszul működő rendszer ez, miközben Magyarország legrangosabb díjaként van aposztrofálva" – mondta Majka, és azt is elárulta, Tiszttartóval mi a baja. "Évek óta mellőznek a szerkesztők! Míg más zenekarokat rogyásig játszanak, a mi dalaink soha nem csendülnek fel, holott a jegyeladások azt bizonyítják, az emberek kíváncsiak ránk. Csak a vidéki rádiók játszanak, ott alig háromszáz forint jár egy dalért, a Petőfin meg közel háromezer. Nem a pénz hiányzik, mert megkeresem máshol, de igazságtalannak tartom a rendszert."

Továbbra is megy a balhé a Fonogram-díj körül: megelégelték a zsűritagok Majka kirohanásáthttp://www.life.hu/sztarok/20190409-tovabbra-is-megy-a-balhe-a-fonogram-dij-korul-megelegeltek-a-zsuritagok-majka-kirohanasat.htmlMajka és a Fonogram-díj zsűritagjai között továbbra is áll a bál. Az ítészek szerint az ügy már átlépett egy bizonyos határt. TV + SztárokOrigoMajka elmondta: lemállott a festék a Fonogram-díjárólhttp://www.life.hu/sztarok/20190409-majka-elmondta-lemallott-a-festek-a-fonogramdijarol.htmlNem kaptak Majkáék Fonogram-díjat, helyettük a frissen felfedezett Krúbi vihette haza a szobrot. Majka közösségi oldalán ment neki a zsűri döntésének. Bejegyzésében azt is elárulta, hogy az előző Fonogram-díjáról már hazafelé lejött a festék. TV + SztárokOrigoMajka és a Fonogram zsűrítagja között megy az adok-kapokhttp://www.life.hu/sztarok/20190408-majka-es-a-fonogram-zsuritagja-kozott-megy-az-adok-kapok.htmlMajka Facebook-oldalán fejtette ki a véleményét a Fonogram-gáláról és a zsűriről, miután díj nélkül távoztak. Azóta megy az adok-kapok. TV + SztárokOrigoMégsem megy együtt Majka és Curtis a Fonogram-díj-átadórahttp://www.life.hu/sztarok/20190404-megsem-megy-egyutt-majka-es-curtis-a-fonogram-dijatadora.htmlMíg korábban úgy volt, hogy Curtis és Majka együtt megy a Fonogram-díj-átadóra, most már biztos, hogy ez nem így lesz. TV + Sztárok--Meztelenre vetkőzött Majka és Tilla a Bezár a bazár promójában – A nézők kiakadtakhttp://www.life.hu/sztarok/20190401-meztelenre-vetkozott-majka-es-tilla-a-bezar-a-bazar-promojaban-a-nezok-kiakadtak.htmlMajka és Tilla a Bezár a bazár! című műsoruk újabb évadának promójában teljesen pucérra vetkőztek. Többen kiakadtak a nézők közül. TV + SztárokOrigoCurtis őszinte vallomása: így vannak most Majkávalhttp://www.life.hu/sztarok/20190330-curtis-oszinte-vallomasa-igy-vannak-most-majkaval.htmlCurtis szeretné, ha minden a régi lenne közte és Majka között, de nem tagadja, nem tudja elfelejteni azt, amit tavaly augusztusban a barátja tett. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.