Két közeli barátja elvesztéséről és vegánságáról is beszélt Puskás Peti

halál Puskás Peti színész tragédia vegán karrier énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Puskás Peti tisztában van vele, hogy a közönség egy részénél mínuszból indul a Megasztár miatt. Sőt a saját apukájának is bizonyítania kellett: Puskás Tivadar színész-rendező akkor nyugodott meg, hogy a fiának keresnivalója van a zenei pályán, amikor elindult a The Biebers zenekar, és meghallotta az első dalaikat. D. Tóth Kriszta az Elviszlek magammal kamerái előtt beszélgetett a zenésszel.

A riporter egy közös televíziós műsor felvételén látta először közelebbről munka közben Puskás Petit. A diák-tehetségkutatóban Kriszta a zsűriben ült, Peti pedig műsorvezető volt. Az Elviszlek magammal kamerái előtt D. Tóth Kriszta bevallotta, hogy ő valójában akkor jött rá arra, hogy Peti egy kőkeményen dolgozó, alázatos, tehetséges ember. A ma már színészként és műsorvezetőként is sikeres zenészt ez nem lepte meg, hozzászokott már a bizonyításhoz, mert sokan ezt az utat járják be vele kapcsolatban.

Azt viszont kevesen tudják róla, hogy szabadidejében gyerekeket tanít zenélni, mert meggyőződése, hogy az iskolai zeneoktatásban a diákok nem tudnak kibontakozni. Ezt a projektjét Peti közeli barátjáról, a fiatalon elhunyt Fűrész Andreáról nevezte el Füri ZeneTérnek. Andrea, illetve volt barátnője, Kinga elvesztése – saját bevallása szerint – megváltoztatta az életét.

„Sokszor van, hogy fel akarom hívni Fürit vagy Kingát, hogy elmeséljem nekik, mi van, és basszus... nem tehetem meg. Merthogy nem együtt öregszünk meg, mert már nincsenek. És akkor eszembe jut mindig, hogy remélem, ezekre azért büszkék. Sokat gondolok rájuk, hogy mit csinálnának, hogy miről beszélgetnénk, hogy hol tartanának az életben. Nyilván ez nehéz. Öt éve nem gondoltam volna, hogy a két talán legközelebb álló embert elvesztem. Ezt nehéz feldolgozni azóta is. Meg arra gondolni, hogy ez így is marad. Szóval van egy dolog, amin nem lehet változtatni. Az ember úgy él, hogy jó, elkövet egy hibát, majd kijavítja. De van egy dolog, amit nem lehet kijavítani."

Noha élvezi a közös munkát a gyerekekkel, azt mondja, egyelőre nem most, majd csak néhány év múlva szeretne apuka lenni. Méghozzá olyan apuka, aki félre tudja tenni a munkát, és teljes erőbedobással részt vesz majd a gyermeke életében.

„Még a munkámtól nem tudok elszakadni annyira, hogy ne 365 napból 364-et dolgozzak, viszont amikor szeretném ezt megélni, akkor tényleg szeretném megélni, hogy milyen friss apukának lenni, és milyen otthon lenni. Én mindig mondom, hogy szívesen mennék gyedre vagy gyesre, vagy nem tudom, most éppen mi van. Három–négy év szerintem, mert negyvenévesen azért tényleg kéne már a gyerek."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.