Cserháti Zsuzsa 2003-ban hunyt el, de a sírköve azóta sem készült. Talán hamarosan végre megkaphatja a méltó nyughelyet egy felajánlásnak köszönhetően, ám a helyzet sajnos nem ilyen egyszerű. 

Cserháti Zsuzsa 2003-ban távozott az élők sorából, dalai viszont azóta is köztünk tartják az énekesnőt. Rengetegen hallgatják és dúdolják ma is a slágereit, senki nem felejtette el őt, nyughelyét azonban igen. Horváth Charlie néhány napja szégyennek és gyalázatnak nevezte, hogy az énekesnő sírja romokban hever, amit rajta kívül senki nem gondoz. Cserháti Zsuzsa fia pedig közölte, hogy sajnos nincsen pénze sírkőre.

Cserháti Zsuzsa végre megkaphatja méltó sírkövétForrás: Facebook/Cserháti Zsuzsa

16 év után azonban most végre méltó síremléket kaphat a legendás énekesnő, Tóth Sándor kőfaragómester felajánlotta, hogy ingyen elkészíti. „A szüleim sokat hallgatták a művésznő dalait, gyakran dúdolom a slágereket munka közben én is – mondta a Blikknek a mester. – Megértem, hogy a mai világban valakinek nem futja több százezer forintos sírkőre, ezért ingyen vállalom a síremlék teljes kivitelezését. Nem vagyok gazdag ember, de nagyon szeretek adni. Pénzzel nem tudok, de a kezem munkájával igen. Cserháti Zsuzsa rengeteg örömet okozott a dalaival. Remélem, a családja elfogadja a felajánlásomat” – tette hozzá.

A énekesnő fia, Szirtes Krisztián örül a felajánlásnak, azonban nem lehet ilyen egyszerűen rendezni a sírkő kérdését. „Ritkán járok ki a temetőbe, akkor rendbe teszem. A sírkő elkészíttetését Krasznai László, anyukám barátja vállalta, ő segítette az utolsó időkben. Nem szeretnék keresztbe szervezni, de hálás vagyok a felajánlásért” – mondta Cserháti Zsuzsa fia. Krasznai László pedig elárulta, mi is a helyzet a síremlékkel.

Egy sírkő már félig elkészült, aztán hallottam egy új, különleges fotókerámiás eljárásról. A terv szerint a kőre került volna Zsuzsa porcelánba égetett képe az aláírásával. Sajnos aztán nem adódott lehetőségem a tervre” – mondta a férfi. Hozzátette, koncertet is szerveztek, hogy összejöjjön rá a pénz, a művészek ingyen léptek fel, de a bevételből így is csak a helyszín bérleti díjára futotta.Köszönettel vesszük a felajánlást, mindenképpen egyeztetünk a mesterrel” – tette hozzá az üzletember.