Sebestyén Ágnes párkapcsolat szerelem VV Hunor szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A ValóVilág 9 villájában szökkent szárba VV Hunor és Sebestyén Ági kapcsolata. A pár nemrégiben szakított, ám úgy döntöttek, megmentik a szerelmüket. 

Sebestyén Ági és VV Hunor a ValóVilág 9 villájában kerültek közelebbi kapcsolatba. Miután Hunor kiesett a játékból, találkozgattak, majd áprilisban már egy párnak lehetett őket titulálni.

A Blikk cikke szerint a múlt hétvégén szakítottak, ám úgy döntöttek, adnak maguknak még egy esélyt.

"Mint minden kapcsolatban, nálunk is adódnak nehézségek. Valóban azt hittük, szétmegyünk, így legalább magunk mögött hagyjuk a sérelmeinket, de úgy döntöttünk, inkább megpróbáljuk megjavítani a kapcsolatunkat, nem dobjuk el egymást" – mesélte a lapnak Sebestyén Ági.

Sebestyén Ági és VV Hunor újra megpróbálják Forrás: Instagram/Sebestyén Ági

Követőik rendszeresen hűtlenséggel vádolták őket, ez sem tett jót a kapcsolatuknak. "Gyakran megkapjuk, hogy biztosan nem vagyunk hűségesek egymáshoz, és ez vezet szakításhoz" – fogalmazott Sebestyén Ági.

Idén már nem forgat többet Chris Hemsworthhttp://www.life.hu/sztarok/20190604-iden-mar-nem-forgat-tobbet-chris-hemsworth.htmlMeglepő kijelentést tett Chris Hemsworth: ebben az évben már biztosan nem forgat többet. TV + Sztárok--Val Kilmer jobban van: így néz ki most a színész - fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190604-val-kilmer-jobban-van-igy-nez-ki-most-a-szinesz-foto.htmlEgy adománygyűjtő gálán fotózták Val Kilmert. A színész hosszú ideje visszavonultan él. Évekig küzdött a gégerákkal, most azonban visszatér a Top Gun folytatásában is. TV + Sztárok--Latinovits Zoltán egyszer durván megsértette Korda Györgyöthttp://www.life.hu/sztarok/20190604-latinovits-zoltan-egyszer-durvan-megsertette-korda-gyorgyot.htmlKorda György egy érdekes történetet mesélt el Latinovits Zoltánról. TV + Sztárok--Készen áll egy újabb házasságra Zalatnay Saroltahttp://www.life.hu/sztarok/20190604-keszen-all-egy-ujabb-hazassagra-zalatnay-sarolta.htmlBár már túl van a 70. születésnapján Zalatnay Sarolta, még mindig jól érzi magát a színpadon, rajongói imádják. Most a magánéletéről is mesélt. TV + Sztárok--Bodrogi Gyula akarta leszereltetni a vörös csillagot az Erzsébet-kilátórólhttp://www.life.hu/sztarok/20190604-bodrogi-gyula-akarta-leszereltetni-a-voros-csillagot-az-erzsebetkilatorol.htmlMeglepő dokumentumot tett közzé az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Megtudhatjuk belőle, hogy 1989-ben Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze kezdeményezte a vörös csillag leszedését az Erzsébet-kilátóról. TV + SztárokOrigoCurtisre rászóltak a rajongói, mert a várandós felesége mellett dohányzotthttp://www.life.hu/sztarok/20190603-curtisre-raszoltak-rajongoi-mert-a-varandos-felesege-mellett-dohanyzott.htmlCurtis a várandós felesége mellett szivarozott, megszólták érte a rajongók. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.