Súlyos sérüléseket szenvedett a londoni Tate Modern múzeum teraszáról ledobott kisfiú

Forrás: AFP/Hugo Phiulpott -
Tate Modern
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Súlyos sérüléseket szenvedett a londoni Tate Modern múzeum kilátóteraszáról ledobott kisfiú a bűncselekmény gyanúsítottjának keddi bírósági meghallgatásán elhangzott tájékoztatás szerint.

Az ügyészek a meghallgatáson arról tájékoztatták a bíróságot, hogy a hatéves áldozat gerinc-, láb- és kartörést szenvedett, súlyos vérzés alakult ki az agyában. A francia kisfiút vasárnap délután dobták le a világhírű múzeum 10 emelet magasan lévő kilátóteraszáról. Öt emeletet zuhant. A londoni rendőrség tájékoztatása szerint a gyerek állapota válságos, de stabil.

Forrás: AFP/Hugo Phiulpott


A 17 éves vélelmezett elkövetőt, akit emberölés kísérletével gyanúsítanak, vizsgálati fogságba helyezték, csütörtökön áll újra az igazságszolgáltatás elé, akkor már a londoni központi büntetőbíróságon kell megjelennie. Kedden a fiatalkorúak bíróságán hallgatták meg London Bromley nevű kerületében, de a nevén kívül nem mondott semmit, indítékai továbbra is ismeretlenek. Személyazonossága a kiskorúakra vonatkozó törvényi előírások értelmében nem hozható nyilvánosságra.

A francia kisfiú a szüleivel vakáción volt Londonban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.