Robert Downey Jr. füves cigi letartóztatás Disneyland
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy rendezvényen mesélte el Robert Downey Jr., hogy egyszer Disneylandben füvezés miatt tartóztatták le. Egy gondolán gyújtott rá...

Robert Downey Jr., a Vasember című filmsorozat sztárja egy régebbi élményéről számolt be közönségének egy rendezvényen arról, miként vitték el a rendőrök, miután egy gondolán rágyújtott egy füves cigire.

Robert Downey Jr. Forrás: AFP

„Az első alkalommal, amikor a Disneylandben jártam az egyik pillanatról a másikra letartóztattak és elvittek egy másik helyre, mint később kiderült azért, mert füvet szívtam. Az ott dolgozók magukkal vittek egy meglepően barátságos helyre, ahol kaptam egy komoly figyelmeztetést, valamint egy csapatot, akik kikísértek” – írta meg a People magazin, akik beszámoltak arról is, hogy a sztár történetét nevetve fogadta közönsége.

„Vasember" sziklára épült házát vette meg a sármos színész


Az nem kétséges, hogy Robert Downey Jr. az élet császára – a Forbes szerint jelenleg Hollywood egyik legjobban kereső színésze –, ám azt kevesen tudják, hogy a 30-as éveiben kábítószer-függőséggel küzdött. Később, amikor maga mögött hagyta az önpusztító életet, karrierjét a Vasemberrel élesztette újjá. Ez a karakter – érthető okokból – teljesen eggyé vált a színésszel, amit mi sem bizonyít jobban, hogy most gyakorlatilag vett egy házat, amely „Tony Stark” otthonát idézi meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.