Augusztus 31-én koraeste egy autó gázolta halálra L.L. Junior 3 éves kisfiát. A helyszínre siető mentők már nem tudták megmenteni a kicsi életét. Az édesanya összeomlott, szemtanúk mesélték el, mit láttak a tragédiát követően.

Mint arról a Life.hu is beszámolt, L.L. Junior 3 éves kisfia egy tragikus autóbalesetben vesztette életét.

A gyászoló szemtanúk másnap elmesélték a Bors újságírójának, mit láttak a tragédia idején.

L.L. Junior, Csilla, Édes ÉletForrás: facebook/Édes Élet

"Én azt láttam, hogy egy kisfiú kirántotta a kezét az édesanyja szorításából, és át akart szaladni a zebrán, a piroson. Az első autó, azt hiszem egy Opel. Egy idősebb házaspár ült a szabályosan közlekedő autóban, ők tehetetlenül nézték végig a tragédiát" - mondta megrendülten az egyik szemtanú.

"Nagyon szeretem LL Juniort, és a családját, úgyhogy Csillát már az első pillanatban felismertem. Teljesen összeomlott, az út melletti padkán rogyott össze, és magát hibáztatta a történtekért. Azt mondogatta, hogy „milyen anya ő, hogy történhetett ez meg." Szerencsétlen még „elbúcsúzni" sem tudott a fiától, mert nem engedték oda hozzá. Három férfi fogta le, amikor az élettelen gyermekéhez akart szaladni. Bár nem ismerem őket személyesen, de a szívem szakad meg értük" - mesélte egy másik helyszínen tartózkodó.

Kiderült, ki gázolta halálra Junior kisfiát: a sofőr összeomlott

2019. augusztus 31-én szörnyű tragédia történt: egy autó gázolta halálra L.L. Junior 3 éves kisfiát, Dávidkát. A kicsit hiába próbálták a helyszínre siető mentősök újraéleszteni, már nem adott életjelet. A rapper és volt felesége teljesen összemolottak, a fél ország gyászolja a kisfiút. Kiderült, ki vezette az autót.